Ivóvíz gondok az árvíz sújtotta településeken
Sokan visszatérnek otthonukba az apadás miatt

Apad a Sajó, térnek haza a kitelepítettek
A Sajó és a Hernád jelentős apadásnak indult, a településeken dolgozó mentőcsapatok feladata most a víz eltávolítása a települések utcáiból és a házak pincéiből. A következő lépés a fertőtlenítés lesz, illetve fel kell mérni, hogy a vizes vályogházak közül melyek maradtak lakhatóak. A kitelepítettek között spontán visszatelepülés indult meg, ami a fertőtlenítés és a víztelenítés hiánya miatt veszélyes lehet. A legtöbben Sajóládra mentek vissza szerdán, de sokan hazamentek a többi olyan településre is, ahonnan korábban el kellett jönni - mondta a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt miniszteri biztos szóvivője.
Harminc borsodi településen egyelőre csak forralás után lehet használni az ivóvizet; tíznél több olyan település van, ahová vízszállítást kértek, vagyis ezeken a helyeken egyáltalán nincs víz. Ez a jelenség az árvíz természetes velejárója - fogalmazott Dobson Tibor.
A miskolci Sportcsarnokban - az ott lévők elmondása szerint - már csak 250-en vannak, nagyon sokan elindultak haza, a segélyszállítmányokat is már főleg a különböző településekre várják. A sportcsarnokban lévőknek jelenleg már főként élelmiszer-adományokra van szükségük.
A város környékén még több kisebb útvonal van víz alatt. Így például Felsőzsolca, ami egyébként 2 kilométerre van a várostól, most körülbelül 25 kilométeres kerülővel közelíthető meg. Felsőzsolcán is már erősen visszahúzódott az ár, de még mindig vannak olyan utcaszakaszok, ahol 40-50 centiméteres víz áll. A településen nagy számú tűzoltó és rendőr dolgozik. A vizesárkokból, illetve az elöntött részekről emelik át szivattyúkkal a vizet a Sajóba. A legtöbb helyen még a házak körül, illetve az utak mentén ott vannak az árvízi védekezést szolgáló homokzsákok.
A korábban szintén elöntött Ónod település keleti részén, a Sajó felé eső oldalon még több ház kertjében áll a víz. Ónodon is azt ajánlja az önkormányzat, hogy csak egyperces forralás után igyák az emberek a vezetékes vizet.
Apadnak a folyók a Felső- Tisza vidékén és a Közép - Duna-völgy térségében is.
Javul a helyzet egyebek mellett a Tiszán, a Hernád felső szakaszán, illetve a Duna, a Zagyva és az Ipoly esetében is.
A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szerdai tájékoztatása szerint az elmúlt napon a vízgyűjtő területükön egyáltalán nem volt csapadék, így folyóikon lassan levonul az árhullám. A Tisza ezeken a területeken végig apad. Volt, ahol mérsékelték és volt, ahol már teljesen megszüntették a készültséget. A Lónyay-főcsatorna vízállása azonban tetőzés közeli, így itt a teljes szakaszon másodfokú készültség van érvényben. Az igazgatóság védvonalain egyébként 65 kilométeren van másodfokú, míg 75 kilométeren elsőfokú készültség.
A belvízzel borított terület nagysága a vízkormányzások, szivattyúzások és a napsütéses idő hatására csökkent. Nyolc belvízvédelmi szakaszon - a Nyírségben, a Beregben, a Tisza-Túr-Szamosközben, valamint a Felsőszabolcsban - továbbra is tartják az első- és másodfokú belvízvédelmi készültséget. Itt jelenleg zajlik a növényi uszadék eltávolítása, ugyanis az akadályozza a vízelvezetést.
Forrás: Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































