Legények a gáton

Az elmúlt 24 órában 88 településen kellett védekezni

RTL Hírek
2010-06-16 14:58:00
Továbbra is csaknem 2500 ember vesz részt országszerte az árvízi védekezésben - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdai összefoglalójából. 88 települést érinti most az ár- és belvíz, a magyarországi folyókon csaknem 2000 kilométer hosszan van érvényben valamilyen szintű védelmi készültség.

A magyarországi folyókon jelenleg 1943 kilométer hosszan van érvényben árvízi készültség és 159 ezer hektár a belvízzel elöntött terület. Az elmúlt 24 órában 88 településen kellett védekezni, a munkában csaknem 2500-an vesznek részt. Az árvíz és belvíz miatt szerda reggelig félszáz településen összesen 351 épület dőlt össze, ebből csaknem 300 Borsodban. Az eddig kitelepítettek közül több mint 1300-an továbbra sem térhettek vissza otthonaikba. A közlekedést tekintve már csak 22 alsóbbrendű útszakaszon van teljes, 13 szakaszon pedig részleges lezárás. Emellett hét vasúti pályaszakasz van zárva még most is.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 38 ár- és belvíz által veszélyeztetett településen csaknem 2000 ember vett részt a védekezésben, így a nyúlgátépítésben és a homokzsáktöltésben. Újszászon az artézi kutak továbbra sem üzemelnek, Szászberken pedig az ivóvíz csak forralva fogyasztható.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már nincs elzárt település, és ivóvíz is van mindenhol. Zajlik a fertőtlenítés, már több mint 170 településen végeztek ezzel a szakemberek. A szúnyogirtás folytatódik a megyében, szerdán 68 településen dolgoznak majd.

Forrás: Független Hírügynökség


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)