Hétfőn temetik a lelőtt katonanőt
Alacskán helyezik örök nyugalomra
Hétfőn délután három órakor helyezik örök nyugalomra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskán az Afganisztában elesett 31 éves katonát. A Magyar Köztársaság hősi halottjává nyilvánított Pappné Ábrahám Juditot a kastélykertben temetik el református szertartás szerint - olvasható az Észak-Magyarország című lap pénteki számában közölt gyászhirdetésben.

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport Mazar-e-Sharifba tartó, hazautazó állományának konvoját hétfőn támadták meg. Pappné Ábrahám Judit posztumusz hadnagy hősi halált halt.
Kolozsvári György, a 25. Tatai Klapka György Lövészdandár vezénylő zászlósa életveszélyesen megsérült, őt már itthon, a Honvédkórházban ápolják. Rajta kívül Dani Fruzsina orvos főhadnagy, szerződéses katona is súlyosan megsérült a repeszektől, de azonnal megkezdte sebesült bajtársai ellátását. A harmadik sérült egy szakaszvezető, aki szintén 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ő nevét biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra, mert ő még Afganisztánban marad.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?

A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)































