A tárlat, melyről sírva távoznak

Érzelmeket és indulatokat korbácsol fel

RTL Híradó – Nagy Zsófia, Független Hírügynökség
2010-09-01 14:47:00
Abortusz, öngyilkosság, családon belüli erőszak, önpusztítás, depresszió. A fiatalokat leginkább érintő problémákkal foglalkozó kiállítás nyílt Debrecenben, ahol sokkoló, megrázó videókkal és képekkel próbálják megszólítani a kamaszokat. A kontrasztkiállítást a rendőrség és a református egyház közösen szervezte. Eddig több ezren látták. Volt, aki zokogott, volt, aki tört-zúzott, és volt, aki nem tudta végignézni.

Döbbent arcok és megrázó képek a kiállítás megnyitóján. Sem az idősebbek, sem a fiatalok nem tudták érzelmek nélkül végignézni a tárlatot. A videók és képek egy része, az abortált magzatok vagy a brutális autóbaleset látványa annyira sokkoló, hogy a kiállítást 14 éven aluliak nem látogathatják. De a szervezők szerint éppen az elrettentés a lényeg.

„Így szembesülni azzal, amit egyébként csak papolnak a papok meg a szülők meg a pedagógusok, az egészen más, és sokkal közelebb jut talán egy fiatalnak az agyához meg a szívéhez” – mondta Bölcskei Gusztáv, református püspök.

A kiállítást már több ezren megnézték.

„Eljön a család, megnézi a kiállítást…férfit még úgy sírni nem láttam, ahogy kijött. Van egy jellegzetes hatása a kiállításnak egyébként, amikor sok mindent fölszakít, sebeket, és közben igyekszik bekötözni ezeket” – mondta Százai László, lelkész, ötletgazda.

Öngyilkosság, drog, depresszió, erőszak. Ez ellen akarnak harcolni a szervezők. Azt szeretnék, hogy a fiatalok még azelőtt észbe kapjanak, hogy bajba kerülnek.


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11
Vastag Csaba szokatlan szülinapi kívánsága
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)