Rotyog a halászlé a szegedi bográcsokban

Tiszai halfesztivál négy napig

RTL Hírek
2010-09-02 12:33:00
Halételekkel, folklórműsorokkal, kirakodóvásárral és számos más programmal várják az érdeklődőket csütörtöktől Szegeden, a Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon. Körülbelül 200-250 ezer látogatóra számítanak - mondta a Független Hírügynökségnek Kipper György főszervező. A vasárnapig tartó rendezvény célja, hogy tovább öregbítse a szegedi halászlé hírnevét.

A programsorozat a halfőzés mestereit és szakácsművészetüket mutatja be a vendégeknek. Halfőző érdemrendeket lehet nyerni a fesztiválon. Eddig 183 csapat jelentkezett a megmérettetésre, külföldiek is vannak közöttük. Már hagyomány, hogy a szomszédos országokból, de újabban távolabbról is érkeznek sütni-főzni Szegedre.

A halászcsárdák is kitelepülnek majd a rakpartokra, a vízi bástyán pedig hétezer adag „szögedi” halászlé fő egy óriás bográcsban a hétvégén. A cél, hogy bemutassák a hagyományos szegedi ízeket, és öregbítsék a szegedi halászlé hírnevét. A halfesztiválhoz évről-évre kapcsolódnak sportesemények, vízi bemutatók is. Körülbelül 200-250 ezer látogatóra számítanak a szervezők.

Bővebb információk itt >>>


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)