Romhalmazzá vált határátkelők
Évek óta nincs változás

Már csak fecskéket találni a volt rajkai határátkelőn. Ürülékük befedi az egész padlót. A falak egy részén vastagon áll a penész, és csöpög a víz a mennyezetről. Az épületben már semmi sincs, ami mozdítható: teljesen kifosztották, a balesetveszélyes romokat pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő távolíttatta el. Három éve szeretné átvenné az ingatlant a helyi önkormányzat, hiába.
„Nem kaptuk meg sem mi, értem alatta az önkormányzatot, sem egy befektető nem tudta ezt megvásárolni. Ígéret volt, elképzelés volt, tulajdonba adásról és bérleti jogviszonyról is, de sajnos ezek mind-mind megrekedtek és ez a jelenlegi helyzet” - mondta el Bazsó Lajos, Rajka független polgármestere.
Az épület környéke is siralmas állapotot mutat.
A hegyeshalmi kishatáron a lakat megvédte az épületet a fosztogatóktól, de az elhanyagoltság itt is látszik. Egy repedésből például egy három méter magas fa nőtt ki már. Ezt az átkelőt szintén megvette volna egy befektető, de elfogyott a türelme.
„Egyszerűen nem tudta kivárni, hogy megkapjuk a vagyonkezelőtől valamilyen módon és emiatt aztán továbbállt. Ezzel egy 10-15 munkahellyel kevesebb lett Hegyeshalomban” – mondta Szőke László, Hegyeshalom független polgármestere.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél azt mondják, a határállomások hasznosításról szóló szerződés tervezetét már elküldték az önkormányzatoknak, eddig három jelzett vissza, és néhány héten belül a döntés is megszülethet.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:00
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































