Szalmacsata, döglődő és királyválasztás Abán

Fellép a Republic és Király Viktor is

RTL Hírek
2010-09-03 14:35:00
Tündérkert, a honfoglalás és a középkor világa, koncertek, kiállítások, tűzzsonglőr-show várja péntektől a vendégeket az Aba Napokon. A színes programokkal teli, ingyenes szórakozási lehetőségek vasárnap estig tartanak.

Harmadik alkalommal kerül megrendezése forrásnap. Egy tucat hagyományőrző csapat tart folyamatosan bemutatókat. Itt lesznek pl. a Salföldi Kopjások, akik kopjás párviadalt, vitézi szokásokat, huszár tornát és török-fej öklelést mutatnak be.

A honfoglalás, és a középkor XIV-XVII. századának világát elevenítik meg a hagyományőrzők, és sok más érdekesség mellett megválasztják majd Aba nyílkirályát- mondta Steixner István, az egyik szervező.

18. alkalommal rendezik meg az Aba Napokat. Az idén először alakították ki a helyi kézművesek a Tündérkertet. Több száz méter batikolt vászonnal körbevettek egy területet, angyalhajjal, zászlókkal, lampionokkal, égőkkel díszítették. Ez napközben a bemutatók, este és éjszaka pedig a szórakoztató programok helye. A kert egyik sarkában „döglődő” is lesz. Itt szőnyegeken, szalmazsákokon fekve nézheti bárki a programokat. Az össznépi szalmazsákcsatát is itt rendezik szombaton délután 4 órától.

Csak néhány a programok közül: Republic, Király Viktor koncert, tűzzsonglőr bemutató, tűzszertartás Sólyomfi Nagy Zoltánnal, faluebéd, ízek utcája, borsátrak, kirakodóvásár.

Pénteken 17 órakor nyitja meg a polgármester ünnepélyesen a rendezvényt.
Részletes programot a www.aba.hu oldalon találnak.

Forrás: Független Hírügynökség
Kép: aba.hu


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)