Számvevőszékkel fenyegetőző fideszesek?
Lejárató kampányt „rendelnek” ellenfeleiknek

Domokos László volt fideszes országgyűlési képviselő, az Állami Számvevőszék elnöke. Róla beszél egy hangfelvételen két, a Fidesz támogatásával függetlenként induló kónyi politikus.
„A mostani ÁSZ-vezető a Fidesz embere. Mindenki most kopogtat nála, minden polgármester-jelölt, hogy az előző szocit valamivel meg kéne zsarolni. Két-három évre visszamenőlegesen kérnek csak vizsgálatokat, nem tíz évre.”
A hangfelvételen megszólaló, fideszes támogatással induló kónyi polgármesterjelölt szerint egy, az önkormányzat elleni számvevőszéki vizsgálat segíthetne neki a választást megnyerni.
„Ha nem tudjuk megfogni, elbukunk. Meg kell fogni ÁSZ-vizsgálattal.”
Mindketten elismerték: a hangfelvétel valódi.
„Elismerjük, hogy egy általunk nem ismert személy által baráti beszélgetésünkről titokban készített hangfelvétel alkalmával arról cseréltünk eszmét, hogy a kónyi önkormányzat működésében általunk észlelt törvénytelenségekre fel kell hívnunk a figyelmet” – mondta Németh Marica, Kóny független polgármester-jelöltje.
A két politikus közleményben azt írja: szándékunk tiszta, hiszen önkormányzati képviselőként kötelességük felügyelni a közpénzek törvényes felhasználását és tájékoztatni a törvényességért felelős intézményeket.
„A hangfelvétel tanúbizonysága szerint egy minden bizonnyal páratlan zsarolási kísérletről van szó. A páratlant nem úgy értem, mintha csak Kónyon szerették volna megcsinálni” – mondta Molnár Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője.
Az MSZP megyei elnöke szerint több településen is arra készültek a fideszes jelöltek, hogy a számvevőszéket használják fel szocialista politikusok lejáratására.
A Fidesz kónyi országgyűlési képviselője szerint hazugság, amit a jelöltek a hangfelvételen állítanak.
„A legképtelenebb dolog az a feltételezés, hogy bárki tudja befolyásolni az ÁSZ működését” – mondta Gyopáros Alpár, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A párt ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: a hangfelvételen nem a Fidesz jelöltjei hallhatók, a párt ugyan támogatta őket, de az eset után azonnal visszavonták a támogatást.
„Semmilyen hivatalos Fidesz kapcsolat nincs ezekkel az emberekkel” - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke.
Az Állami Számvevőszék közleményt adott ki. Azt írják: az ÁSZ saját ellenőrzési terve szerint végzi a munkáját. A számvevőszék munkáját és figyelmét a törvények betartásának ellenőrzésére szenteli.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:50
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































