Zord idők jöhetnek a hajléktalanokra
Büntethető lehet az utcán alvás

Paplanba burkolózva fényes nappal a tér közepén. Körülbelül négy-ötezer olyan hajléktalan van az országban, akik közterületen: utcákon, tereken élnek. A felmérések szerint egyre többen lesznek. A Belügyminisztérium most megtiltaná az utcán alvást. Az interneten olvasható javaslat szerint az önkormányzatok szabálysértésnek minősíthetnék a közterületen alvást vagy lakást.
Az RTL Híradó által megkeresett ügyvéd szerint a hajléktalanok ellen így felléphetne a hatóság.
„A szabálysértések esetében fel fog merülni az a kérdés, hogy a szankciókat hogyan fogják tudni majd érvényesíteni, hiszen bizonyos esetekben vannak kisebb büntetések, ilyen lehet egy kitiltás vagy egy figyelmeztetés, de lehet súlyosabb következmény, a pénzbüntetés vagy elzárás is” – mondta Bajáky Tamás ügyvéd.
Ilyen részletekre azonban nem tér ki a javaslat. Vecsei Miklós, korábban a hajléktalan ügyekért felelős miniszteri biztos szerint önmagában a tiltás nem elég, arról is gondoskodni kell, hogy az utcáról biztos helyre kerülhessenek az emberek.
„Nem hiszem, hogy ez önmagában megállja a helyét, pusztán tiltani valamit az soha nem volt elégséges, láthatjuk az összes szerencsétlen mozgást, akár a koldulás betiltásakor voltak erre próbálkozások. közterületről kitiltani embereket ez jóformán kezelhetetlen, nem hiszem, hogy ez önmagában így maradhat” – mondta Vecsei Miklós.
A segélyszervezetek régóta sürgetnek olyan szociális intézkedéseket, mint például a bérlakáshoz juttatás vagy a lakbértámogatás. A Belügyminisztériumban az RTL Híradónak senki nem nyilatkozott a tervezetről, egy közleményt küldtek, amelyben azt írták: a szociálisan nehéz helyzetbe került embereken nem azzal lehet segíteni, hogy megengedjük számukra a közterületek elfoglalását.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:08
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































