Kopott abroncs okozta a rendőr halálát?

Családja életjáradékot követel

RTL Híradó - Kéri Barnabás
2010-09-10 18:50:00
Kopott, és nem is jó méretű gumi volt azon a rendőrmotoron, amellyel augusztusban halálos balesetet szenvedett egy rendőr. Ezt állapította meg a napokban elkészült szakértői vélemény. Az ügyben katonai bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést az országos rendőrfőkapitány. Valószínűleg több rendőri vezetőnek is távoznia kell, ha kiderül, hogy mulasztás miatt halt meg a motoros rendőr. Kollégái szerint többször is jelezte, hogy túl kopottak a motor gumijai. Azt is vizsgálják, hogyan csúszott át a motor a rendőrségnél korábban elrendelt műszaki felülvizsgálaton.

Több száz motoros együtt búcsúzott a temetésen a halálos balesetet szenvedett, 33 éves rendőrtől. Kollégái már akkor sejtették: probléma volt a motorjával.

- „Olyan információkat kaptunk, hogy a kollega többször jelezte feletteseinek, hogy a motor gumija kopott, nem megfelelő a műszaki állapota.
- És kért cserét is?
- Persze, természetesen, több alkalommal kért cserét, írásban is egy alkalommal, ennek ellenére kiküldték őt szolgálatba” – mondta Molnár János, a Független Rendőr Szakszervezet általános ügyvivője.

Ezért követeltek vizsgálatot. A szakértők a napokban fejezték be a munkát. Beigazolódott, amit a motoros rendőr kollégái állítottak, ebből a szakvéleményből, amelyet a rendőr családjának ügyvédje is megkapott.

„Rendkívüli módon lekoptak a gumijai, amit a műszaki szakértő meg is állapított. Megállapította a légnyomás hiányosságait, és azt is, hogy nem jó méretű gumik voltak ezen a járművön” – mondta Magyar György ügyvéd.

A fiatal rendőr saját pénzén rendelt gumikat a szolgálati motorra, miután a rendőrség nem cserélte le az abroncsokat, de azelőtt halt meg, hogy elmehetett volna a szervízbe. Családja azt szeretné elérni, hogy a rendőr gyermekei életjáradékot kapjanak. Kisfia egyéves, felesége pedig most várja második gyermeküket.

Az országos rendőrfőkapitány szerint nemcsak mulasztás, bűncselekmény is történt - mondja a szóvivő.

„Felmerült több olyan információ, adat, amely alapján rendőrfőkapitány úr úgy döntött, hogy feljelentést tesz több katonai bűncselekmény miatt a katonai ügyészségen” – mondta Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Pintér Sándor belügyminiszter még a baleset előtt elrendelte: ellenőrizzék a rendőrség gépjárműveinek műszaki állapotát. A tatabányai kapitányságon lévő szolgáló motor átcsúszott a vizsgán. Most azt is vizsgálják: hogyan?


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)