Lába kelt a speciális mentők felszerelésének
Eszközök nélkül nem tudják megmenteni a bajba jutottakat

„A búvárruhák az árvíz után ide lettek kitéve száradni, itt volt a csónakmotor…”
A raktár már üres, a megmaradt felszerelést máshová vitték a speciális mentők. Azt, hogy a tolvajok hogy mentek be a zárt helyiségbe, még nem lehet tudni. Rengeteg eszköz tűnt el.
„Itt vannak a cipők, kesztyűk, a tőrökből a fekete nyelű hiányzik…”
Búvárfelszereléseket, mászóeszközöket, köteleket, mentőmellényeket loptak el, feltehetően többen, több fordulóval.
A júniusi árvíz idején minden nap dolgoztak a speciális mentők. Több településen segítettek. Embereket mentettek, csónakjaikkal homokzsákokat hordtak. Az ellopott eszközök nélkül újabb árvíznél, nagyobb katasztrófánál nem tudnak segíteni.
„Vízbefúlásokat, illetve az alpinmentéseknél a mentéseket úgy tudjuk megoldani, hogy a mentőcsoport tagjai az egyéni eszközökkel kiegészítve pótolják ezeket, hogy ne legyünk működésképtelenek” – mondta Lehóczki László, a Spider Speciális Mentőcsoport vezetője.
A mentőcsoport az elmúlt tíz évben több száz esetben segített, például Athénban, egy földrengésnél, a legendás kutyával, Manccsal kutattak a romok között. Kizárólag az adózók 1 százalékos felajánlásából tartják fenn magukat, sokszor saját költségen utaznak a katasztrófák helyszínére.
A speciális mentők feljelentést tettek a rendőrségen, a nyomozás egyelőre eredménytelen. A károkat több millió forintra becsülik.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:51
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































