Orbán: Az országnak a Fideszre van szüksége
Fideszes kampánynyitó

A pártelnök szerint a helyhatósági választás előtt nem szabad megnyugodni a közvélemény-kutatások eredményeit látva. Arra biztatott mindenkit: a választásig hátralévő 23 napban tegyen meg mindent a sikerért.
„Egy szűk körű kampánynyitót tartunk, mert a Fidesznek csak polgármesterjelöltje 1141-van” – mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető-alelnöke.
Önkormányzati képviselőjelöltje pedig 6287. Ez több, mint a többi párt által összesen indított jelöltek száma.
A párt főpolgármester-jelöltje szerint Budapestnek irányt kell váltania.
„Álmodozás helyett tervezés és szervezés kell. Olyan vezetés, amely vállalja a felelősséget” – mondta Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.
A pártelnök azt mondta: az áprilisi választás után a kormány olyan biztos alapot rakott le, amelyre lehet építeni az októberi önkormányzati választás után, és így talpra állítani Magyarországot.
„Erről szól az önkormányzati választás, hogy összekapaszkodjunk, és együtt megvalósítsuk, amire vállalkoztunk, mindenki a maga helyén” – mondta Orbán Viktor pártelnök.
A pártelnök-miniszterelnök szerint Magyarország ma már egy elszánt ország és arra kért mindenkit, hogy menjen el szavazni.
A kampánynyitó végén fotó készült a fideszes jelöltekről.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:31
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































