Maró lúgot kapott, kártérítést nem
Enni sem tud rendesen a kismama

Csupa játék is lehetne a nap a féléves Petrával, de édesanyja nem tudja emelgetni. Nemrég műtötték, mert a gyomorszonda miatt, amit azért ültettek be, hogy táplálkozni tudjon, fertőzést kapott.
„Nehezen mozgok, ez sajnos azt vonja maga után, hogy nem tudom ellátni az itthoni teendőket, magamat és a kislányomat, én magam is ápolásra szorulok, édesanyám kénytelen volt eljönni fizetés nélküli szabadságra” – mondta Keményné Makai Boglárka.
Ezért bíztak abban, hogy hamarosan peren kívül megegyeznek a Honvéd Kórházzal a kártérítésről. Az intézmény elismerte a felelősségét abban, hogy a fiatal nővel februárban sav lekötő helyett kálium-hidroxidot, vagyis lúgot itattak, amikor császármetszésre készítették elő. A nyelőcsöve teljesen tönkrement, egyre szűkül, már csak 2 milliméteres, félő, hogy teljesen elzáródik, de amíg a gyomra nem gyógyul meg, nem lehet helyreállítani. Februárra ígérték a műtétet.
„Nem mondhatom, hogy jobban vagyok, ahogy telik az idő lelkileg is egyre megterhelőbb” - mondta Keményné Makai Boglárka.
Az asszony ügyvédje azt mondta: szóban megállapodtak a kórházzal a 20 millió forint körüli kártérítésről, de csütörtökön egy faxot küldtek, hogy mégsem nem ismerik el a kárigényt.
„Azért vitatják, mert még nincs bizonyítva a nem vagyoni kár annyiban, hogy még Boglárka állapota véglegesen nem alakult ki” - Pongrácz Krisztina ügyvéd.
Vagyis a várható műtétek kimenetelétől tennék függővé az ügyet. Azt, hogy a lúg hogyan került a pohárba, továbbra sem tudni. Az asszonynak a rendőrségen azt mondták: ideiglenesen felfüggesztették a nyomozást, és ha más körülmény nem merül fel, bizonyíték hiányában lezárják az ügyet.
A korábbi miniszter miatt nem lehetett megállapítani a felelőst a HM szerint
Az osztályán történtekért az azt vezető orvos mindenkor felelős, de most az érintettség megállapítása Szekeres Imre mulasztása miatt nem volt lehetséges. A vizsgálat elrendelésének ugyanis meghatározott jogi keretei vannak, amelyeknek a határidejét nem tartotta be az MSZP honvédelmi minisztere - közölte pénteken a HM. A tárca közleménye szerint így formai hibák akadályozták meg az osztályvezető érdemi számonkérését. Ezt megelőzően két szakdolgozó felelősségre vonása megtörtént.
Mindezzel együtt az intézmény elismeri a történtek miatti kártérítési jogalapot. Sajnálja viszont, hogy a beteg képviselője nem tartotta magát a megállapodáshoz, egyoldalúan a nyilvánossághoz fordult és perrel fenyegetőzött - áll a közleményben.
A belső vizsgálatok sem befolyásolták az egészségi károsodást szenvedett beteg és a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központ kártérítési egyezségre vonatkozó tárgyalásait, illetve a gyógykezelésről szóló vállalásait, az intézmény részéről ezek a szándékok a beteg jogi képviselőjének nyilatkozatától függetlenül továbbra is fennállnak.
Forrás: RTL Híradó - Független Hírügynökség
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:03
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































