Nem pénzért perelt a BKV
Erkölcsi kérdésekben nem a bíróság dönt

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnökének pénteki közleménye szerint 31 keresetlevél érkezett 2009 őszén a Fővárosi Munkaügyi Bíróságra, de ezek alkalmatlanok voltak tárgyalás kitűzésére. A bíróság nem hozott, nem hozhatott döntést arról, hogy jó erkölcsbe ütköznek-e a szerződések. Ennek egyik oka az, hogy a BKV semmilyen összeget nem követelt vissza a dolgozóktól, és ennek jogilag elfogadható indokát nem adta. Erről a hiányosságról már 2009 decemberében tudomást szerzett a BKV a bírósági végzésekből - közölte Handó Tünde.
A bírósági eljárásban határozott kérelmet kell előterjeszteni és itt az ügyfélnek azt is elő kell adnia, hogy ezt a kérelmet milyen tényekre és jogszabályokra alapítja. A keresetlevél kötelező tartalmi elemeit a jogszabály egyértelműen meghatározza.
A BKV-s végkielégítések ügyében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a keresetlevelek hiányosságai miatt nem hozhatott érdemi döntést. Mindössze két olyan ügy van, amelyben ismételten előterjesztették a keresetlevelet. Ezekben az ügyekben a bíróság tárgyalást még nem tűzött ki. A tárgyalást megelőzően itt is a keresetlevél megfelelőségét vizsgálja a bíróság.
A korábbi sajtóhírek szerint a BKV néhány végkielégítés ügyét „próbaper” jelleggel, a megváltoztatott keresetlevél segítségével újra benyújtotta a bírósághoz. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke ezzel kapcsolatban azt közölte: a perrendtartás nem ismeri a „próbaper” fogalmát. A munkaügyi perben hozott döntés ugyanis más felek közötti jogvitára automatikusan nincs kihatással.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































