Leálltak a laktanyafelújítással Győrben

A romos épületeket le akarják bontani

RTL Klub Híradó - Hujder Zoltán
2006-08-03 12:39:11
Győr egyik legnagyobb építkezését hagyhatja félbe egy cég, mert a műemlékvédelmi hivatal nem engedi meg, hogy két – általuk használhatatlannak ítélt épületet- lebontsanak. A kulturális örökség védelmével foglalkozók azt mondják, a törvényeket mindenkinek be kell tartani, védett épületeket lebontani nem lehet.

A munkazaj helyett nemsokára a csendes pusztulás várhat ezekre az épületekre. A 18. századi – előbb magyar, majd orosz laktanya majd 20 éve csúfítja Győr belvárosát. Egy éve egy osztrák cég megvette. Szállodát, irodákat és lakásokat tervez ide. Egy év alatt az első épületet fel is újították. Csak a tetőablakok nem korhűek, de a műemlékvédelmi hivatal emiatt nem emelt kifogást. Az építtető azonban két olyan épületet is el akar bontani, ami védett. A műemlékvédelmi hivatal ezért ezt a kérelmet elutasította.


„Sajnáljuk Győr város lakosságát, hogy ilyen romhalmaz mellett kell naponta elmenniük, hogy ezt látják itt a városközpontban, de szeretnénk, hogyha egy összefogással ez a döntés megváltoztatható lenne” – mondta Márton Lászlóné ügyvezető igazgató.


A kulturális örökséget mindenütt szigorú szabályok védik. Ha valaki ilyen épületeket vesz, tudnia kell, hogy mit kezdhet velük.


„Arra nem lehet gyakorlatot teremteni, hogy valaki megvásárol több védett ingatlant, és utána alkudozni kezd, hogy ebből néhányat megtart, néhányat elbont” – mondta Varga Kálmán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. A laktanyát eddig azért nem újították fel, mert a szigorú műemlékvédelmi szabályok miatt azokat sokáig senki nem vette meg. A városnak nem volt pénze az építkezésre, és az államnak sem adták oda. Ha a cég nem tud megegyezni a hivatallal, és abbahagyja a felújítást, a műemlékesek kötelezhetik a tulajdonost a munka folytatására.


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)