Égő autóval is bajnok lett
Mérföldkő a magyar autóversenyzés történetében

A magyar autóversenyzés történetében még senki nem szerzett Európa-bajnoki címet. Idén autókrosszban, az utolsó futam előtt Kárai Tamás és cseh ellenfele szinte hajszálra azonosan állt a bajnokságban, a képlet egyszerű volt, aki jobb helyezést ér el, az nyeri a bajnoki címet.
„Az ellenfelünk egy kicsit idegesebb volt a kelleténél, az időmérő edzésen felborult. Így még nagyobb esélyünk lett, hátrébb került kicsit” – mondta Kárai Tamás.
Ez azonban nem akadályozta meg, hogy azonnal a 206-os rajtszámmal startoló magyar pilóta elé vágjon. Kárai azonban visszaelőzött, és kigyulladt kipufogóval is sikerült az összetett győzelmet jelentő második helyen befutnia.
„Nem bírtunk annyira koncentrálni az összes versenyre, hogy megnyerjük. De majdnem mindegyik versenyen, azt hiszem, egyen vagy két versenyen nem álltunk dobogóra, a többin mindegyiken dobogón álltunk.”
A magyar autószövetség főtitkára azt mondja, az autókrossz igazi magyar sport, ha ugyanis egy csapatnak elfogy a pénze, mindig kitalál valamit, hogy tudja folytatni a versenyt.
„Vannak olyan híres autóépítő műhelyeink, akiknek a rafinériáit külföldön is átveszik, persze mi is átvesszük a külföldét” – mondta Faluvégi Péter, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség főtitkára.
Kárai Tamás azt mondja, jövőre szeretné megvédeni bajnoki címét. Az autót nem cseréli le, csak egy-két magyaros ötlettel továbbfejleszti egy kicsit.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 02:03
|




A nézők szerint is csalt Veronika
Megkérdeztük a netezőktől, szerintük is lefeküdt-e Veronika Péterrel?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































