Hepatitis az egyik dunaföldvári iskolában
Két lány kórházba került

Naponta legalább ötször kell kezet mosni a dunaföldvári általános iskolában: egy pumpálás a fertőtlenítő szerből, amit alaposan szét kell kenni a kézen, majd leöblíteni. Két diáklány fertőző májgyulladást kapott, ezért a szigor.
„Az őszi szünet utáni napon, november 5-én jött a kislány utoljára iskolába, november 6-án vitték el az orvoshoz azzal a panasszal, hogy rosszul van, hányingere volt, hasmenése volt” – mondta Bognárné Balogh Andrea, a Beszédes József Általános Iskola igazgatóhelyettese.
A két kislány kórházba került. Még nem tudni, hogy a gyerekek hogyan kapták meg a betegséget - a vírus a széklettel ürül, az azzal fertőzött tárgyakkal, eszközökkel érintkezve jut a szervezetbe.
Az iskolában eddig csak a két lány betegedett meg. De az orvosok szerint nem árt az óvatosság: a vírus akár 30 napig is lappang, és gyerekkorban szinte tünetmentes.
„Nagyon gyakran tünetszegényen zajlik. Nem is gondol rá sem a szülő és sem az orvos, hiszen, például jelentkezhet egy gyomorrontásra utaló tüneti képpel, azonban, ha sárgaság is megjelenik, ez nagyon komolyan felveti már a megbetegedést” – mondta Dr. Szűcs Mária, az ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézet járványügyi osztályának munkatársa.
A biztonság érdekében pénteken minden diák, tanár védőoltást kap, összesen 180-an.
A gyerekek még kórházban vannak. Azt, hogy onnan mikor engedik őket haza, és mikor mehetnek iskolába, egyelőre nem tudni.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































