Láncfűrészes ámokfutó az M1-esen
180 ezer forint bírságot kapott

Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az osztrák-német állampolgárságú, 27 éves férfit a rendőrök azért állították meg Tata közelében az M1-esen, mert nem volt autópálya-matricája. A férfi az igazoltatás közben is alkoholt ivott, majd elővett egy láncfűrészt és fel akarta aprítani a kocsiját. Mikor a fűrészt elvették tőle, akkor benzinnel és egy cigarettacsikkel akarta felgyújtani az autót.
Kiderült, hogy a férfi az ausztriai Hochenbergből indult és Frankfurtba akart menni. Indulás előtt elszívott hat marihuánás cigarettát és nagy mennyiségű alkoholt ivott meg. A férfi vezetés közben is ivott és elmondása szerint egyszer csak arra eszmélt, hogy német feliratok helyett magyar nyelvű táblák vannak az utak mellett.
A véréből és vizeletéből kimutatták a kábítószert és az alkoholt, a kocsiban 3,9 gramm marihuánát is találtak. Őrizetbe vették, a bíróság pedig 180 ezer forint bírságra ítélte, gyorsított eljárásban. Ezután viszont a jogszabályok alapján el kellett engedni.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































