Keresik a roma férfi gyilkosát

13 órát helyszíneltek Tiszalökön

RTL Hírek.hu
2009-04-23 13:51:00
Tizenhárom órás helyszínelés után befejezték a nyomok rögzítését Tiszalökön, a meggyilkolt roma férfi házánál. A nyomozást hivatalosan is átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda. A településre érkezett Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke a térség országgyűlési képviselője és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is, akik a család házában találkoztak a hozzátartozókkal.

A nyomozók befejezték a helyszínelést Tiszalökön, ahol szerdán késő este lelőttek egy roma származású férfit. A Nemzeti Nyomozó Iroda átvette az ügyet, a településen fokozott rendőri jelenlétet rendeltek el.

Korábban Lakatos István, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke azt mondta: felháborító, hogy Magyarországon most már bárhol, bármikor rálőhetnek egy roma származású emberre. Ezt a véleményét a gyilkosság helyszínén összegyűlt roma származású emberek is osztják.

A meggyilkolt 54 éves roma származású férfi felesége a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy férjét 10 óra előtt néhány perccel ébresztette, hogy indulnia kell dolgozni. Megitta a kávéját, és a ház előtt álló autója felé tartott, amikor a lövés érte. A lövedék mellkason találta: elvágódott, és azonnal meghalt - mondta a feleség, Kóka Jenőné. Hozzátette, hogy az egyik szomszéd látott egy fekete autót, amely a ház közelében megállt, majd lekapcsolt fényszórókkal várakozott. A járműből egy magas, nagydarab embert látott kiszállni.

A bűncselekmény helyszínén a megyei nyomozók mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is dogoztak, tanúkat hallgattak ki és adatokat gyűjtöttek. Az adatok és nyomok rögzítése csaknem 13 órán át zajlott, a kordonokat csütörtök délelőtt bontották le. Az NNI azt is vizsgálja, hogy ennek az esetnek van-e köze az elmúlt időkben történt romák elleni erőszakos bűncselekményeknek - mondta Bartha László szóvivő. Hozzátette, hogy egyelőre nem tudni, milyen fegyverből nyitott tüzet a támadó, fegyverszakértő tisztázza majd ezt a kérdést.

Úgy tudni, hogy a lövedék áthatolt az áldozat testén.

Forrás: Független Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek

hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)