Zuschlag-per: Arató nem tudott semmiről
A politikus nem járult hozzá a felvételek közzétételéhez

„A képviselői irodában csak néha jelentem meg, például a kabátomat tettem be. Néha pedig szóvá tettem, hogy zsúfolt a helyiség, mert Zuschlag Jánoson kívül 3-4 munkatársa is ott dolgozott” - vallotta Arató, aki egyedül érkezett csütörtök a Bács-Kiskun Megyei Bíróságra.
Majd kijelentette a bírónak, hogy - noha politikusként, államtitkárként és képviselőként is közszereplőnek minősül - a tárgyalóteremben róla készült fotók, videófelvételek közzétételéhez nem járul hozzá. Valamint az adatai zártan kezelését is kérte.
Arató Gergely az elnöke volt néhány évig az 1990-es évek második felében alakult Fiatal Városért Egyesületnek. Erről az egyesületről Zuschlag korábban azt mondta, hogy ezt is csupán a finanszírozás miatt hozták létre és tényleges tevékenységet egyáltalán nem végeztek. Amit egyébként az eddig kihallgatott tanuk - állítólagos egyesületi tagok - is megerősítettek már a bíróságon.
Ezzel szemben áll most Arató Gergely eddigi vallomása. A szocialista politikus határozottan azt állította, hogy létező szervezet volt a lakásában alakult egyesület és programjaik is voltak. Arra azonban, hogy milyen körülmények között alakultak és kik voltak jelen az eseményen, már nem emlékezett.
Forrás: Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































