Előzetesben a korrupt közterületis vezető

Az ügyben a gyanú szerint a Centrum Kft. is érintett

RTL Hírek.hu
2009-08-12 15:05:00
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét. Farkas Kálmánt 30 napra helyezték előzetesbe, egyelőre nem jogerősen, mert ő és védője fellebbeztek. Farkas egyébként kihallgatásakor nem tett vallomást.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezető tisztviselőjét. Az indoklás szerint tartani lehet a szökésétől, elrejtőzésétől, a bűnismétléstől, illetve attól, hogy megpróbálja meghiúsítani a bizonyítási eljárást.

A gyanúsítás szerint Farkas havonta 500-800 ezer forintot kapott, attól függően, hogy mennyi kerékbilincselés történt. A pénzből a beosztottainak is adott. A gyanú szerint a pénzt a Centrum Parkoló Kft. munkatársai adták a kerületi közterület-felügyelet vezetőjének, az ügyben egyelőre azonban ő az egyetlen gyanúsított. "Vezető beosztású hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel" gyanúsítják. Az önkormányzatnál fegyelmi eljárás indult ellene. Farkast hétfőn, egy előre eltervezett akcióban fogták el, miközben éppen átvette az aktuális kenőpénzt.

A Független Hírügynökség információi szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a Centrum magától ajánlotta fel a pénzt, vagy maga Farkas kérte, hogy ne végezzék rosszabbul a munkájukat a felügyelők, kevesebb pénzhez juttatva így a Centrumot.


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)