Középiskolás betörőbandát fogtak el
Laptopot, étkezési jegyet és szerszámokat loptak

Először a sárvári Tesco-ban buktak le a fiatalok. Ketten közülük lopott étkezési jegyekkel akartak fizetni, de elfogták őket, majd vallomásuk alapján harmadik társukat is. Kiderült, hogy akkorra már több bűncselekményt is elkövettek. Az étkezési jegyeket egyikük édesanyjának munkahelyéről, a szombathelyi Savaria Lakásszövetkezetből vitték el, miután betörtek oda. Összesen 327 ezer forint értékben vittek el étkezési jegyeket. A sárvári Tesco-ban az étkezési jegyek - időközben a rendőrségnek jelentett - sorszáma alapján buktak le.
A kihallgatások során kiderült, hogy a gyanúsítottak korábban már betörtek egy sárvári autószerelő műhelybe, ahonnan szerszámokat loptak. Egy szombathelyi szervizből pedig egy új, 1 millió forint értékű motort vittek el. Ugyancsak Szombathelyen, a Haladás-Diósgyőr meccs után megvertek egy náluk fiatalabb fiút és elvették tőle Haladás-sálját. Ez utóbbi bűncselekménnyel kapcsolatban még nem dőlt el, hogy kifosztással vagy rablással gyanúsítják őket.
A lopott holmi nagy része megkerült, csak az étkezési jegyekből hiányzik 257 ezer forint. Emiatt, és mert a három fiatal részleges beismerő vallomást tett, az ügyészség nem javasolta előzetes letartóztatásukat, így elengedték őket. Az elmúlt hétvégén azonban egyikük ismét betört ugyanabba a sárvári autószerelő műhelybe és két laptopot vitt el. A rendőrség keresni kezdte a fiút - akit egyébként később saját édesanyja vitt be a rendőrségre, de nem a betörési ügy miatt, hanem azért, mert a hétvégén valakik megverték a fiút. A fiatal most ismét őrizetben van, és ezúttal várhatóan kezdeményezik majd előzetes letartóztatását.
A három fiatalkorúnak már volt dolga a rendőrséggel, valamennyiük ellen vagyon elleni bűncselekmények miatt folyik már eljárás.
Forrás: Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































