Pénznyomtatás közben kapták el
Még kétszázast is hamisítottak

Elfogásuk után megbilincselték és falhoz állították a rendőrök a pénzhamisítókat, akik a Határ úton, egy garázsban készítették a bankjegyeket. A múlt héten csaptak le rájuk.
A hamisításhoz használt nyomtatót a rendőrök kapcsolták ki. Éppen kétezreseket készítettek vele. A hamisítványok a nyomozók szerint nem voltak túl jó minőségűek. A fémszálat például körömlakkal helyettesítették.
A bankjegyek ráadásul kisebbek is voltak az eredetinél. Ennek ellenére a hamisítók sok embert becsaphattak.
„Egy olyan személy, aki nem ismeri ezeket a pénzeket, nem ismeri a biztonsági kódokat, mert olyan kevés ideje van rá, hogy megnézze egy szórakozóhelyen, éjjel-nappali boltban, azok el tudják fogadni ezeket a pénzeket, illetve el is fogják fogadni” – mondta Baranyi József rendőrkapitány.
A nyomozók átkutatták a két férfi lakását is. Itt az összes címletből találtak hamisítványokat. Még 200 forintosokat is nyomtattak, pedig azokkal csak november 15-ig lehet fizetni. Az egyik hamisítóról kiderült, hogy más bűncselekmények miatt korábban már elítélték, de nem vonult be a börtönbe. Őt elfogása után azonnal beszállították, társát pedig előzetes letartóztatásba helyezték.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:35
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































