Rendőrkézen a Flórián téri túszejtő
Négy bank kirablásával gyanúsítják

A Flórián téren 2009. január 13-án rabolt ki egy fegyveres férfi egy bankot. A rendőrök olyan hamar kiérkeztek, hogy a rabló túszt ejtett, hogy elmenekülhessen. A túszt menekülés közben elengedte és eltűnt egy panelházban a több mint 4 és félmillió forintos zsákmánnyal együtt. A rendőrök körülvették a környéket, a támadó úgy tudott megszökni, hogy feltehetően az épületben megváltoztatta a külsejét. Később néhány ruhadarabját meg is találták a panelházban.
Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány szerint ezen a rabláson kívül még hárommal gyanúsítják. 2009 márciusában egy Bartók Béla úti bankot rabolt ki, a földre fektetett mindenkit, 4,5 millió forint körüli összeget vitt el innen is. Nyár elején a Fehérvári úton csapott le újra, ott a bank őrének a fegyverét is elvette, körülbelül 5 milliót vitt el. A fordulópont novemberben történt a nyomozásban: kiraboltak egy Nyírpalota úti bankfiókot - innen 2,3 millió forintot vitt el a támadó -, de valaki látta távozni a bankból a rablót, a rendőröknek egy autótípussal és egy rendszámtöredékkel tudott szolgálni a szemtanú.
Kiderült, hogy a rendszámot nem jól adta meg, de a megjelölt autótípus ellenőrzésekor végül eljutottak a túszejtőhöz. Nem az autó tulajdonosáról van szó, hanem egy másik férfiról, aki hozzáférhetett a kocsihoz. Kiderült, hogy volt egy társa is a rablónak. A 34 és 35 éves budapesti férfiaknál házkutatást tartottak, találtak további bizonyítékokat is, bár a fegyver és a pénz nem lett meg. A rablóról egyébként 10 tanú is adott leírást, így tárgyi bizonyítékok mellett személyi bizonyítékok is rendelkezésre állnak.
Az elfogott férfi korábban drogügyek miatt kapott 4 évet, de nem ülte le, végig szökésben volt egészen addig, hogy a büntetés végrehajthatósága elévült. Társa vagyon elleni bűncselekmények miatt volt börtönben korábban.
Forrás: Független Hírügynökség
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:55
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































