Túszejtés egy miskolci kórházban
Még vizsgálják az eset körülményeit

Rendőrségi autók a kórház előtt, járőrök az intenzív osztályon. Ezt lehetett látni a miskolci megyei kórházban nem sokkal azután, hogy megfékezték a beteget, aki késsel fenyegetőzve törni-zúzni kezdett.
„Elvagdalta a zsinórokat, összetörte a gyógyszereket és rongálta a környezetét, illetve megpróbált lepedőből kötélhágcsót fonva kimászni a második emeleti ablakon” – mondta Dr. Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
Másnap már nyugodtan feküdt a kórházi ágyon. Nem messze fekszik tőle az a beteg is, akit szintén az elkülönítőbe zárt, és akinek késsel vagdosta el infúziós csöveit. A túsz nem sérült meg.
A kórház dolgozói nagyon megijedtek a megtermett, késsel hadonászó férfitól, aki addig az ágyból sem tudott felkelni. Most pedig csak rendőrségi segítséggel tudták megfékezni. Garázdaságért kell felelnie.
„Már egy szigorúbb, minősített esettel állunk szemben, itt már akár egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel kell számolnia az elkövetőnek” – mondta Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Előbb azonban még meg kell gyógyulnia. A kedd esti randalírozás óta ugyanis tovább romlott az állapota.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 01:42
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































