Az elvált nő is NŐ

RTL Klub.hu
2007-02-23 14:14:16
Bunyeváck Zsuzsát annak idején elsőre felvették az egyetemre, ledoktorált, férjhez ment. Három gyermeknek adott életet, akiket férjével nyugodt családi környezetben neveltek. Ám az idillnek egyszer csak vége szakadt.

A sikersorozatnak azonban vége szakadt, mikor férje váratlanul elhagyta egy 15 évvel fiatalabb nő kedvéért. Zsuzsa addig felépített élete kártyavárként omlott össze. Évekbe telt, míg ismét talpra állt. A leghatásosabb eszköz, mely túllendítette ezen a mélyponton, az a humor volt. Ez a legfőbb mozgatója könyvének is, melynek tartalmát saját és ismerősei válságából szerzett tapasztalatokra építette.


Ön a szerzője a Túlélési kézikönyv elvált anyáknak című könyvet. Mennyiben szorítkozott saját élményekre megírása során?Megtörtént esetekre épült a könyv, nemcsak saját, hanem barátok beszámolói alapján íródott. A történet ott kezdődik, ahol a filmbéli történetek végeszakadnak. A férj bejelenti, hogy van valakije és elköltözik, a nő pedig ott marad a gyerekekkel. Érdekes módon nem foglalkoznak a médiában az elvált nőkkel. Nem törődik senki sem azzal, hogy az elvált nő is NŐ marad, akinek ugyanúgy vannak álmai, ugyanúgy vágyik egy társra egy bárki más. Ezt próbáltam a könyvemben humoros módon feldolgozni. A konklúzióm az, hogy ha ezzel a módszerrel, valamint magunkat kívülről szemléljük, akkor át lehet vészelni ezt a fájdalmas időszakot.


Mondhatjuk, hogy ez a könyv egyfajta segítségnyújtás hasonló helyzetbe került nőknek?Igen, mindenképpen. Hangsúlyoznám azonban, hogy a cél elsősorban a szórakoztatás. A könyvben elszórva található néhány jó tanács. Hiszen a nevetés mögött mély tartalom van, titkon remélem, hogy ez is előbukkan.


Hogyan segíthetünk gyermekeinknek, hogy ne traumaként éljék meg a válást?A legjobb az őszinteség. El kell magyaráznunk nekik, hogy az érzések megváltozhatnak: a kezdeti komoly érzések apa és anya között már átalakult, de ettől őket ugyanúgy szeretik.


Saját tapasztalatai alapján, mit tanácsolna első lépésként annak, aki ilyen krízisen megy keresztül?Én akkor álltam talpra, amikor bevallottam magamnak, hogy hiába a másik pakolt össze, és ment el, legalább 50 százalékban én is hibás vagyok. Tehát egy harmadik akkor léphet be a képbe, ha a házasságunk alapja már nem egy működő kapcsolat. Tudomásul kell venni, hogy nemcsak a másik hibázott. Az önsajnálatnál nincs rosszabb…


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)