Gallusz Niki tervei és titkai

Hogy fog telni a nyarad? Hat éve nem voltál nyaralni, idén se mész sehová?
Nem fogok ezen a nyáron sem nyaralni, mivel szerencsére el vagyok látva munkával. Máté Péterrel koncertturnézok, mellette még ott van a Club 54 és persze a színház is. Szóval eléggé el vagyok foglalva, de nem panaszkodom, hiszen azt csinálom amit szeretek.
Biztos lesz a nyáron egy-két napod, amikor magadra is tudsz időt szentelni?
Két-három napot muszáj lesz pihennem és akkor egy Wellness szállodába szeretnék elmenni. De, hogy mikor és kivel azt még nem tudom.
Annak ellenére, hogy ennyit dolgozol, nagyon jól nézel ki, és nem tűnsz egyáltalán fáradtnak. Mi a titkod?
Köszönöm szépen, ezt bóknak veszem. Fáradt vagyok már egy picit, de az a szerencsém, hogy amikor a színpadon vagyok és énekelek, mindig feltöltődöm, és persze megpróbálok arra odafigyelni, hogy ne csináljak felesleges dolgokat, akkor beszélek, ha muszáj és ha tudok mindig leülök. Próbálok az energiámmal spórolni.
Mi történt a hajaddal, hogy mezoterápiás kezelést kellett végezni rajta?
Semmi, csak szerettem volna felfrissíteni a hajhagymáimat. A mezoterápiás kezelés nagyon hasonlít az akupunktúrás kezelésre. Úgy kell elképzelni, hogy van egy pisztoly, aminek tű van a végén, és azzal serkentik a hajat a benne levő növényi anyagoknak köszönhetően. Ez azért jó, mert vannak olyan hajhagymák, amik alvó stádiumban vannak és ezek növekedésében segít. Na és persze egészségesebbé teszi a hajat.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































