Keleti Andrea ülve marad

A Csillag születik most még nem jelent elfoglaltságot, és szombattól, mikor kezdődik az élő műsor, nincs más dolgom, mint odamenni, élvezni és értékelni a tehetségkutató versenyt. Mindenki azt gondolja, hogy én leszek a vajszívű zsűritag – valószínűleg tényleg így lesz -, de ez nem azt jelenti, hogy egy rossz produkciónál elhallgatom a nemtetszésem, csakhogy össze ne törjem a fellépőt. Igyekszem reálisan pontozni. Nyilván mind a négyen sokat fogunk dicsérni, hiszen nagyon igényes produkciók várhatóak.

Andi népszerűsége tehát a Szombat esti láz óta töretlen, sőt egyre nő. Az ismertséghez általában sok kellemetlenség is társul, ő viszont a közszereplésnek csupán a jó oldalát tapasztalta meg.

Az ismertségnek csak az előnyeivel találkoztam. A siker jó oldalát hétköznapi pillanatokban élem meg. Érzem az emberek szeretetét. Túl azon, hogy összesúgnak, rám is mosolyognak. Ha odaköszönök, boldogok, autogramok kérnek. De mindez nem teher, nem akadályoz meg abban, hogy nyugodtan közlekedjek, és intézzem a teendőimet. Időnként akadnak ’lovagok’, akik segítenek cipelni a nehéz bevásárlószatyrot. Nagyon sok kedves emberrel találkoztam. A tánciskolámat is népszerűsíti természetesen, de a show előtt sem volt szüksége reklámra, hiszen 15 éve ragyogóan működik.

A családom életén egyáltalán nem változtat. Időnként előfordul, hogy egy-egy tévéstáb érkezik, de ezeket előre feldolgozzuk. A férjemmel azért eddig is készültek rólunk interjúk, fotóztak minket, csak nem egy országos sikerű tévéműsor kapcsán. Nem idegen tőlünk a fellépés, és izgalmassá tette ezt a helyzetet a párom számára, hogy most ő szurkolhatott értem. Szívvel-lélekkel segített, annyira akarta, hogy minden jó legyen. Olyan volt ez, mint egy szerelmi vallomás.

Ez a vallomás azonban nem új keletű, a házaspár már évek óta harmóniában és szerelemben éli mindennapjait.

A tánc révén is ismerkedtünk össze, egy táncklubba jártunk, ahol én voltam a klubvezető, Zoltán pedig az egyik legjobb versenyző, ebből adódóan sokszor vettünk részt közös programokon. Jó pár év különbség van köztünk az én javamra, de Zoltán már 14 éves kora óta azzal bombázott, hogy én leszek a felesége. Ekkor még nem vettem komolyan, el is csitultak a próbálkozások, aztán amikor felnőtt férfi lett újra azt gondolta, hogy én vagyok az igazi, és akkor már én is így éreztem.

Nem tervezünk több gyerkőcöt, bár mindig nagycsaládról álmodtam. Ezt viszont úgy képzeltem el, hogy a gyerekeinkkel és az ő családjukkal majd körbeüljük az asztalt. A férjemmel olyan emberek vagyunk, akik szeretik megvalósítani az álmaikat, céljaikat, és úgy gondolom, ez két gyerekkel működőképes. Mindketten hasonló dolgokat hoztunk szüleinktől: a nyelvek, a sport, a tánc, a zene, a szórakozás szeretetét, a szerteágazó érdeklődést. Ezt szeretnénk továbbadni a csemetéinknek.

Azt szeretjük, ami a másiknak is jó. Maximálisan támogatjuk egymást, másrészt pedig a mi álmaink nemcsak az elején voltak ugyanazok, hanem úgy tűnik 11 év után is egy irányba gondolkozunk. Ez végtelen harmóniához vezet.