Onnan fogysz, ahonnan akarsz!

A felnőtt lakosság 90 százaléka próbált már valamilyen fogyókúrát, ennek oka pedig nem más, mint az, hogy az elhízás járványszerűen terjed. Magyarországon minden második embernek súlyfeleslege van. Az optimális testsúly sokak számára nehezen elérhető és fenntartható állapot. Azonban létezik olyan hatékony megoldás, ami tartós és látványos fogyást eredményez, viszonylag rövid időn belül.
– Ez nem csoda, csupán egy 15 éve kifejlesztett egyéni módszer, ami eredményes – árulta el Dr. Bólya László, a fogyókúra egyik fejlesztője.
A kúrát Balázs Klári is kipróbálta, az eredmény pedig önmagáért beszél, ugyanis egy ruhamérettel már kisebbet kell vásárolnia.
– Sok nő elköveti azt a hibát, hogy magazinokból és népszerű könyvekből tájékozódva kezd a fogyókúrába. Ennek köszönhető az úgynevezett koktéldiéta fogalom. Ez azt jelenti, hogy táplálkozási alapismeretek nélkül a fogyókúrázó többféle sikerdiétával is próbálkozik, aminek akár egészségkárosodás is lehet a következménye. Ez a fogyókúra abban különbözik, hogy irányított, tehát pontosan a kívánt zsírpárnákat tünteti el, így a hölgy nem veszt a mellméretéből sem. A súlyvesztés csak zsírból történik – izomból nem – a bőr ezért nem esik össze, hanem feszes marad.
Az étrend lényege, hogy betartható legyen, ezért a módszer különlegessége, hogy személyre szabott. Így nem kínszenvedés lesz a fogyás, hiszen finom ételeket ehet, miközben folyamatosan veszti a súlyt.
– A megfelelő eredmény elérése érdekében tűkkel stimuláljuk a test kritikus pontjait, és az étrenden is állandóan változtatunk, hogy ne legyen unalmas.
Egy kúra nyolc kezelésből áll, és olyan hatékony, hogy akár 10-12 százalékos körfogat csökkenést is eredményezhet.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































