Kiégtem, nincs kedvem semmihez

A kiégés valójában a hosszan tartó túlterhelés következménye, melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív érzelmek jellemeznek.

- Valójában arról van szó, hogy mást vártunk és mást kaptunk, ez az, ennek a sorozatossága, ami az elkeseredéshez, a kiégéshez vezethet. A lényege, hogy csinálunk valamit, küzdünk valamiért, idegeskedünk valami miatt, de az már rég nem a célunk, nem a vágyunk. Sok szakma esetében adódhat ilyen probléma, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy a humán szolgáltatásban érdekeltek, az egészségügyi dolgozók, a tanárok, a szociális munkások, a pszichológusok szenvednek tőle a legjobban – hangsúlyozza Felházi Anett klinikai szakpszichológus.

Ma már ez egyáltalán nem ritkaságszámba menő probléma, sőt. Az állandó felfokozott érzelmi állapot, a végletekig megterhelő szellemi tevékenységek és a fizikálisan leterhelt szervezet a túlzott nyomás alatt összeroppan. A negatívvá vált énkép, a pesszimizmus, az apátia, a méreg és a türelmetlenség mind a szindróma jellemzői. Épp azok a veszélyeztetettek, akikre a legtöbb munkahelyen vadásznak: kezdetben munkamániásak, maximalisták, hatalmas terveik vannak a jövőre nézve, energikus, pozitív személyiségek. Számukra sokkal nagyobb lelki válság megélni azt, hogy a munkájuk nem is biztos, hogy közelebb viszi őket a céljukhoz, viszont állandó teljesítménykényszertől hajtva fizikailag is kimerítik magukat. Kimerülnek, elkeserednek, majd kiégnek, és végül utálják azt, amit korábban imádtak.

A szakemberrel Lilu és Farkasházi Réka beszélgetett.