Kit válasszon a gyerek?

A statisztikák szerint a mai világban a házasságok közel 50%-a végződik válással. Előbbi a felnőttek számára is komoly válsághelyzet, de akiket igazán megvisel, azok a gyerekek.
Egy ilyen helyzetben a gyerek óhatatlanul is tanácstalanul áll a kérdés előtt, hogy kihez is legyen hűséges. A szülők ott rontják el, hogy vagy túl sok információt osztanak meg a gyerekkel a válással és a problémákkal kapcsolatban, vagy éppen, hogy semmit. Mindig, minden esetben a gyereket korának megfelelően kel felvilágosítani a válásról. Ha ez megtörténik, akkor nem esik kétségbe és nem okozunk vele olyan problémákat, mint a magatartás- vagy tanulási nehézségek, esetleg külső elváltozások. Ami meglepő, hogy a gyerekek elképesztő túlélési technikával rendelkeznek, képesek a végtelenségig leplezni a kétségbeesésüket.
Sajnos mindennapos eset az, hogy az egyik, vagy mindkét szülő próbálja a saját oldalára állítani a gyereket. Ez egy hatalmi harc tulajdonképpen, hiszen a szülő úgy érzi, annak van igaza, akinek a gyerek az oldalára ál. Persze a gyerek egyik nap az egyik szülő oldalára áll, másik nap pedig a másikéra. Hatalmas problémákat okozhat ez a későbbiekben, amit sajnos a szülők a saját gondjaik miatt észre sem vesznek. A gyerekek befolyásolhatóak, volt olyan eset, ahol az apa egy új pert akart indítani, mert soha nem jöttek össze a láthatások a fiával. Kiderült, hogy az anya olyan részletességgel avatta be a kisfiát a problémákba, mintha az a partnere lenne. Ezek után természetesen a gyerek látni sem akarta az édesapját és ezért nem ment el soha a láthatásokra. A meditáció a szülőkön keresztül tud segíteni a gyermekeken. Külön találkozókkal kiderülnek azok a dolgok, amire gyakorlatilag a szülők a gyereket játsszák ki egymás ellen, sokszor nem is tudatosan.
Major Klára mediatorral Lilu és Farkasházi Réka beszélgetett a Csak csajokban.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































