Halálos kórokat is hoznak a turisták
Behurcolják a betegségeket

Hepatitis B oltás - ez önmagában még Horvátországban sem védene meg a fertőzésektől. Az Adrián is lehet olyan fertőzést kapni, amit csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak gyógyítani itthon. Ráadásul, aki hazahozza a kórt, gyorsan végig tudja fertőzni a többieket is.
„Hogyha a háziorvos nem ismeri fel időben az importált fertőző megbetegedést és ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget, akkor előfordulhat, hogy a fél utcát vagy ismerősi körét végig tudja fertőzni az illető” – mondta Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője.
Ez gyakori, a magyar háziorvosok ugyanis ritkán találkoznak ilyen betegségekkel. Ezért, egy lázas, hasmenéses betegnél az orvosok inkább gyomorrontásra gondolnak, mint hastífuszra.
Dél-Amerikában van sárgaláz meg malária is.Akár halálos is lehet, ha valaki elkapja. Egyre többen, de minden évben legalább tízen hazahoznak valamilyen veszélyes vírust, és ehhez nem is kell nagyon messzire utazni.
Észak-Afrikában oltás nélkül sárgalázat, hastífuszt és agyhártyagyulladást lehet kapni. Indiából pedig gyermekbénulással jöhetünk haza, ha nem kérünk az orvostól a gyermekkori oltás utáni emlékeztető injekciót. Horvátországban, Bulgáriában, Görögországban és Olaszországban pedig hepatitis A-val fertőződhetünk meg, ha nem vagyunk beoltva.
Néhány ezer forintba kerül, és több évre védettséget ad. A lehetséges oltásokról azonban az utazók jó része nem is hallott még. Az ÁNTSZ versenyt hirdetett az utazási irodáknak és az orvosoknak. Akik a legtöbb beteget tájékoztatják az oltásokról, azokat megjutalmazzák.
|
Kapcsolódó videók
Hossz: 00:00
|




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
































