Jön a tavasz, vele együtt a vírusok

RTL Hírek - Győri Nikolett
2009-03-27 12:30:00
Bár az influenzajárvány már lemenőben, ezzel egyidejűleg megjelent a calici- és a rotavírus, ám járványtól egyelőre nem kell tartani.

Míg télen influenzában betegednek meg a legtöbben, addig kora tavasszal a hányással, hasmenéssel járó kór miatt esnek ágynak. A rotavírus inkább kisgyermekeknél vagy zárt közösségekben jelentkezik, a calici pedig a teljes lakosság köréből szedhet áldozatokat.

„Szinte minden évben jellemző, hogy ebben az időszakban többen fordulnak orvoshoz hányás és hasmenéses tünetekkel. A felnőttek többségénél a calicivírus okozta megbetegedés 2-3 nap alatt lefolyik, mindössze a folyadékveszteséget kell pótolni, egyéb gyógyszeres kezelést nem igényel, és komolyabb szövődménytől sem kell tartani. A kisebb gyerekeket a rotavírus támadhatja meg, de a idősebb korban ezzel a betegséggel szemben bizonyos védettség alakul ki” – mondta az RTL Hírek.hu-nak Dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának helyettes vezetője.

Mindkét vírus széklettel terjed, a calicivírus okozhat hőemelkedést esetleg lázat. Inkább a zárt közösségekben – kórházakban, szociális intézményekben - élők és dolgozók között alakul ki járvány. Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés.

„A rotavírus ellen van, de Európában és Magyarországon nem elterjedt a védőoltás, a calicivírus ellen pedig egyelőre nincs védőoltás. Amit tehetünk, hogy rendszeresen – minél sűrűbben – és alaposan kezet mosunk, ha a családban betegszik meg valaki, annak lehetőleg különítsük el a ruháit, ágyneműjét és evőeszközeit” – hívta fel a figyelmet Dr. Szolnoki István.

A szakember szerint nincs olyan nagyszámú megbetegedés, hogy országos járványról beszélhetnénk.


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11
Vastag Csaba szokatlan szülinapi kívánsága
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)