Felsültek a maratoni mozizók
Kizárólag animációs filmeket vetítettek

A legidősebb versenyző bírta legtovább az Animániát, vagyis azt a kísérletet, hogy megdöntsék az egyhuzamban mozizás 123 órás Guinness-rekordját. Az 53 éves férfi azonban 104 órányi filmnézés után feladta a versenyt, ráadásul az utolsó 7 órát már egyedül kellett teljesítenie a csepeli moziban, hiszen körülötte mindenki abbahagyta a maratoni filmnézést. Böszörményi Gábor szervező szerint 100 óra felett már veszélyes, ha valaki nem alszik és gyakorlatilag folyamatosan egy moziteremben ül. Bár a versenyzők állandó orvosi felügyelet alatt álltak, és a fizikai állapotukkal sem volt probléma, mentálisan nagyon megterhelők voltak a körülmények.
Négy napig és nyolc óráig nézett animációs filmeket az 53 éves Fölkl László, ő bírta legtovább a versenyt a 15 fős mezőnyből. Húsz óra azonban még hátra lett volna ahhoz, hogy megdőljön az egyhuzamban mozizás Guinness-rekordja, amit jelenleg egy amerikai házaspár tart 123 órával. Bár ők ezt nem moziban teljesítették, Böszörményi Gábor szervező szerint a Guinness nem tesz különbséget abban, hogy a rekorderek milyen körülmények között nézik a filmeket. A magyar rekorddöntési kísérlet a csepeli moziban zajlott, és 55 perc filmnézés után járt öt perc szünet, a pihenőket azonban össze lehetett vonni. A tapasztalatok szerint mindig a hajnali órák voltak a legnehezebbek, ilyenkor hirtelen törtek rá hullámvölgyek a versenyzőkre.
Forrás: Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































