1/9
LEGFRISSEBBEK

„Tudta Zuschlag, hogy bűnt követ el”

Az ügyész a vádbeszédben azt mondta: a közhatalmi funkciót betöltő személyeknek is felelniük kell, ha bűncselekményt követnek el.

Sárban tocsognak a téli olimpia helyszínén

Nincs elég hó a hétvégén kezdődő téli olimpia egyik helyszínén. A szervezők és a NOB elnöke azonban nem aggódik.

Életveszélyes jégcsapok

Folyamatosan érkeznek bejelentések a fővárosi tűzoltókhoz ereszekről, háztetőkről lógó veszélyes jégcsapok miatt.
KUTYASZORÍTÓBAN

Tovább praktizálhat Jackson orvosa

Peréig folytathatja a praktizálást, de semmilyen nyugtatót vagy altatatót nem adhat be, és nem írhat fel betegeinek.

Vádat emeltek Jackson orvosa ellen

Conrad Murray-t az ügyészek nem szándékos emberöléssel vádolják a popsztár tavalyi halála kapcsán.

Vádat emelnek Jackson orvosa ellen

A Los Angeles-i körzeti ügyészség hétfőn készül vádat emelni a popsztár halálának ügyében.

Feladja magát Jackson orvosa

A jogi képviselői nem akarják megvárni, hogy rendőrök vegyék őrizetbe a doktort.

Gyógykezelésre utalták Charlie Sheent

A 44 éves filmsztárnak erőszak-kezelési terápián kell részt vennie, miután Karácsonykor késsel fenyegette meg feleségét.

Késelni készült Charlie Sheen

Nyilvánosak azok a hangfelvételek, amelyeken Sheen felesége sírva kér segítséget a rendőrségtől.
INNEN-ONNAN

Rózsa Flores kapcsolatban állt a CIA-val?

A bolíviai ügyészség szerint merényletéről tájékoztatott egy volt CIA ügynököt.

Patkányevésért büntetik a showműsort

Ausztráliában 521 ezer forint büntetést róttak ki a "Celeb vagyok, ments ki innen!" című műsorra.

Extra: Pengeéles rekord

Guinness-rekordot döntött az a 31 éves ausztrál fiatalember, aki 18 darab 72 centis pengéjű kardot nyelt le egyszerre.

Extra: Nem húztak el melegebb éghajlatra

Megzavarta a klímaváltozás a darvakat. A madarak egy része ahelyett, hogy elment volna Afrikába, Magyarországon telelt át.

Bezárták a dubai-i felhőkarcoló kilátóját

A január eleji nyitás óta olyan nagy volt az érdeklődés, hogy probléma adódott áramellátásával.

Extra: Négylábú mulatság Rióban

A brazíliai nagyvárosban idén nyolcadik alkalommal rendezték meg az állatok utcabálját.

Extra: Siratják elhullott állataikat a mongolok

Több ezer önkéntes segít élelemhez jutni az ázsiai országban élőknek, akik az állatokkal mindenüket elvesztették.

Fellőtték az Endeavourt

Magyar idő szerint hétfő délelőtt 10 óra 14 perckor startolt az űrsikló, fedélzetén hat asztronautával.

Legalább öt halott az erőműrobbanásban

Az amerikai mentőcsapatok még kutatnak a túlélők után a baleset helyszínén. Félő, hogy az áldozatok száma még nőni fog.

Holttest a futóműben

A férfi megfagyott és oxigénhiány okozta halálát több mint 10 ezer méter magasban.

Pompás jégszobrok fesztiválja

A lengyelországi rendezvényen összesen 66 alkotás született, amelyeket tél végéig nézhetnek meg az érdeklődők.

Online játékok lehetetlenítik el a pornóipart

A szakértők szerint a haldokló pornóiparnak és az internetes játékoknak azonos a célközönségük.

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)

Déli Híradó 10-02-09

Három útszakasz még mindig járhatatlan Észak-Magyarországon. Vádemelés Michael Jackson halála ügyében.
IDŐJÁRÁS

Hószállingózás és hideg várható

Időjárás-jelentés Pataki Zitával és Véber Istvánnal.

Testépítő, motoros hóember és társaik

Elszabadult nézőink fantáziája! Feltöltés: www.rtlklub.hu/hirek

Havas műalkotások nézőinktől

A legextrémebb alkotásokból válogattunk. Feltöltés: www.rtlklub.hu/hirek

Hószobrok klasszikustól divatosig

Nem szegte lelkes olvasóink kedvét a zord időjárás, megleptek minket néhány alkotással.

Hóember-invázió - nézőinktől

Mókás és ötletes hó-alkotások kicsiktől és nagyoktól.

Újabb mókás hóemberek - nézőinktől

Építőkedvű, kreatív nézőink újabb, vicces hóembercsokra.

Szexis hószobrok - nézőinktől

A hó beindította nézőink fantáziáját. Sokan bizarr alakokat formáztak meg hóból.

Hómaci, hónyúl és társaik - nézőinktől!

Nem csak a klasszikus az igazi. Nézőink állatokat is formáltak hóból.

Klasszikus hóemberek - nézőinktől!

A legötletesebb hóembereket válogattuk össze a sok száz fotóból, melyet honlapunkra feltöltöttek nézőink. Köszönjük!

Hóemberek innen-onnan

Összegyűjtöttük nézőink felvételeit. Várjuk további hóemberek jelentkezését!
ELNÖKI LAKOSZTÁLY

Timosenko nem nyugszik

Megóvja a választások eredményét azt állítva, hogy Kelet-Ukrajnában legalább 1 millió szavazólapot meghamisítottak.

Janukovics nyert Ukrajnában

Az oroszbarát politikus mintegy 3 százalékkal előzte meg ellenfelét, Julija Timosenkót. A politikusnő azonban egyelőre nem ismerte el...

Costa Rica első női elnöke lett Laura Chincilla

Az 50 éves politikus asszony Costa Rica első, Latin Amerika történetének pedig ötödik női kormányfője.

„Új lap nyílik Ukrajna történelmében”

Szűk többséggel, de Viktor Janukovics nyerte a vasárnapi ukrajnai elnökválasztás második fordulóját.

Urándúsításra adott parancsot az iráni elnök

Elrendelte az iráni elnök, hogy kezdjék meg az urán 20 százalékra való feldúsítását.

hirdetés
Vádemelés Jackson orvosa ellen
2010-02-09
Sárban tocsognak a téli olimpia helyszínén
2010-02-09
Megmozdult a föld Somogyban
2010-02-09
Extra: Nem húztak el melegebb éghajlatra
2010-02-08
Extra: Mentés az égő épületből
2010-02-08
Sztárénekesek Haitiért: a teljes klip
2010-02-08
Extra: Siratják elhullott állataikat a mongolok
2010-02-08
Extra: Pengeéles rekord
2010-02-08
Bokros Lajos évértékelő beszéde
2010-02-08
Extra: Négylábú mulatság Rióban
2010-02-08

Sárban tocsognak a téli olimpia helyszínén

Nincs elég hó a hétvégén kezdődő téli olimpia egyik helyszínén. A szervezők és a NOB elnöke azonban nem aggódik.

Vádemelés Jackson orvosa ellen

A popsztár orvosát gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják. Az orvos ártatlannak vallotta magát.

Szétlopják a győri kórházat

A biztonsági szolgálat nem motozhat meg senkit és a táskákat sem vizsgálhatja át.

Védtelenek a védett fogyasztók is?

Másfél hónapja arra vár a győri család, hogy felszereljék náluk a kártyás mérőórát.

Szuperbiztonságos ajánlószelvények

A héten kapjuk meg a speciális színkeverékkel készült, térkép-perforációt is tartalmazó választási értesítőket.

Demszky Hagyót hibáztatja

Állítása szerint már 2007-ben jelezte, hogy helyettese rosszul értelmezi feladatát a BKV-nál.

Szabadulás a hó fogságából

A hétfő reggeli órákra megközelíthetővé vált a hóátfúvások miatt korábban elzárt Hejce, így már nincs elzárt település az országban.

Sztárözön a haiti áldozatokért

21 sztár énekelte fel Los Angelesben és Londonban a haiti földrengés áldozatainak megsegítésére átdolgozott REM dalt.

Jól vannak a megsérült magyar katonák

Egyiküknek súlyosan sérült a csuklója, őt megoperálták. A másik magyar katona kisebb horzsolásokkal úszta meg a támadást.