Havazott a Marson
A Phoenix szonda újabb felfedezése

A hóesést a Phoenix egyik lézeres mérőeszköze észlelete a vörös bolygó északi sarkvidéke felett, nagyjából három kilométeres magasságban. Azt nem lehet biztosan tudni, hogy a csapadék elérte-e a bolygó felszínét. A szonda kalcium-karbonátot is talált a bolygó felszínén, amely arra utal, hogy valamikor víz folyt a Marson - közölte az arizonai egyetem egyik munkatársa.
A Mars északi sarkvidékén idén májusban leszállt szonda küldetését eredetileg csak három hónaposra tervezték, majd augusztus elején szeptember 30-ig hosszabbították "nagyon sikeresnek" jellemzett működését. A döntés indoklása szerint addig működtetik a szondát, amíg energiakészletei képesek meghajtani a Phoenixet.
A küldetéssel a tudósok azt szeretnék megtudni, hogy létezhet-e élet a Marsnak ezen a vidékén, vagyis előfordulhat-e a víz folyékony formában is, illetve vannak-e olyan anyagok, amelyek nélkülözhetetlenek az élet kialakulásához.
Forrás: AFP/Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































