Dél-Koreában is felütötte fejét a vírus
Ez az első megerősített eset az országban

Az "influenza A (H1N1)" vírussal megfertőződött 51 éves dél-koreai nő jól reagál a kezelésekre, és várhatóan két nap múlva már el is engedik a katonai kórházból, ahol kezelik - áll a dél-koreai betegségmegelőző központ közleményében. A nő hat napja tért vissza Dél-Koreába Mexikóból. Rajta kívül még egy 44 éves nőről feltételezik, hogy megfertőződött a vírussal, akit a vizsgálatok elvégzéséig egy kórházban elszigetelve tartanak.
Közben Kína bejelentette, hogy felfüggesztették a Sanghaj és Mexikó között közlekedő repülőjáratokat, miután egy Mexikóból Sanghajon keresztül Hongkongba érkezett férfiról kiderült, hogy a vírussal fertőződött. A hatóságok elrendelték azoknak az embereknek a hétnapos karanténba helyezését, akik vele együtt utaztak a mexikói járaton. Korábban már karanténba zárták annak a szállodának a vendégeit és személyzetét, ahol a 25 éves férfi rövid időre megszállt.
A mexikói egészségügyi miniszter közben 381-re emelte a bizonyítottan fertőzött emberek számát, és 16-ra a vírus miatt meghalt emberekét. Jose Angel Cordova elmondta, hogy a halottak többsége nő volt. A miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a vírus nem olyan veszélyes, mint azt elsőre gondolták, de közölte: túl korai arról beszélni, hogy a helyzet stabilizálódik-e. Cordova elmondta, hogy egyelőre túl kevés adat áll a rendelkezésre a pontos halálozási arány és a terjedési sebesség meghatározásához.
Forrás: AFP/Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































