Meggyógyult az olasz fertőzött

Miközben szombaton Dél-Koreában bejelentették az első új influenzás megbetegedést, Mexikóban pedig a 16. halálesetet, Olaszországban azt közölték, hogy az ottani fertőzött teljesen meggyógyult.
Még egy napja sincs, hogy kiderült, Olaszországban is van egy ember, aki biztosan az új típusú influenzával fertőződött meg, Toszkána egészségügyi biztosa bejelentette, hogy a férfi már meg is gyógyult. Antonio Delvino, szombaton elmondta az ANSA olasz hírügynökségnek, hogy egy 50 év körüli férfit kezeltek egy Firenzéhez közeli kórházban. Az illető április 23-án tért vissza Mexikóból és a sertésinfluenza, pontosabban újfajta influenza tünetei néhány nappal később mutatkoztak rajta.
A férfit hazaérkezése után egy héttel szállították kórházba és a kezelésre nagyon jól reagált. "A páciens mostanra teljesen meggyógyult, a H1N1-es vírus fertőzésének semmiféle tünetét nem produkálja már", tette hozzá Delvino.
Forrás: AFP/Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































