A szervezők másfél órás szertatást terveztek. A pontos menetről eddig nem sok minden szivárgott ki. Eddig olyan neves hírességek léptek színpadra, mint Stevie Wonder, Jennifer Hudon és Brooke Shields.
21.37 – “Apu, nagyon szeretlek”
Marlon Jackson, Michael testvére és barátja könnyeivel küszködve mondta el búcsúját. Nem értette, hogy fivérének miért kellett ilyen korán elmennie. Mindeközben a Jackson család állt a háta mögött. Majd a mikrofonhoz kislánya, Paris Katherine Jackson lépett, aki elmondta, hogy mióta megszületett, azóta tudja, hogy Michael Jackson volt a legjobb apuka, akiről valaha is álmodhatott. “Csak annyit akarok mondani apu, hogy nagyon szeretlek”.
Majd a “Man In The Mirror” dallamaira kiviszik a koporsót.
21.33 – Heal The World
A kivetítőn a Föld képe, az este fellépő és búcsúbeszédet mondó hírességek közösen éneklik a Heal The World című dalt. A színpadra több tucat kisgyerek vonult, és ők is énekeltek. A világon mindenhol felállva tisztelegtek minden idők legsikeresebb énekese előtt.
21.29 – Miénk a Föld
Kenny Ortega a többi közt azt is elmondta, hogy Michael Jackson kitűnő állapotban egy fantasztikus visszatérést tervezett a turnéra. Éppen abban a Staples Centerben készültek a fellépésekre, ahol most a gyászszertartást is tartják. Ezután színpadra vonultak az énekesek, és együtt énekelték a We Are The World című nagysikerű és mindig is megható dalt. Ezt a zeneszámot egyébként Lionel Richie-vel írta Jacko 1985-ben, amikor is a világ éhező gyermekeire akarta felhívni a figyelmet.
21.21 – Ifjú titán a színpadon
A 12 éves kisfiút néhány hete a brit Csillag születikben ismerhette meg a közönség. Shaheen Jafargholi a Who’s Lovin’ You című számot énekelte el. Ezt a dalt egyébként maga Michael Jackson is tizenévesen énekelte annak idején a Jackson 5-ban. Mialatt a sztárok énekelnek, élő kapcsolásban mutatják a világ számos pontját, ahol egy emberként emlékeznek a pop királyára. Shaheen-t Kenny Ortega, az ismert koreográfus mutatta be a közönségnek. Ortega részt vett a This Is It turné előkészületeiben is. Itt derült ki, hogy Michael egyébként meghívta egyik koncertjére az ifjú tehetséget is.
21.14 - A tiszta hangú kisfiú
A sztárfellépők előadásai és búcsúi között a rendezők arról is gondoskodtak, hogy a közönség ne maradjon egy percig se Jacko emléke nélkül. Folyamatosan mutatnak képeket, videórészleteket Michaelról. Smokey Robinson ismét a színpadon: amikor először meghallotta Michaelt, akkor tudta, hogy egy igazi tehetséggel van dolga. Soha addig nem hallott senkit annyira tisztán énekelni.
21.07 – Usher: Túl korán ment el…
Az R’n’B énekes Michael Jackson Dangerous albumáról a “Gone Too Soon” című számot énekelte el, amelyet Jacko anno egy rákbeteg kisfiúhoz írt, akinek gyógyítását a sztár finanszírozta. Usher még a napszemüvegét is levette, olyannyira nem tudta visszafojtani keserves sírását.
20.54 - Búcsúbeszédek sora
Martin Luther King egyik fia és lánya, Bernice King mondott búcsúbeszédet. Majd Sheila Jackson Lee texasi kongresszusi képviselő vette át a szót. A politikus – egyedülálló módon - beleszőtte beszédébe néhány híres Jackson-szám címét is.
20.48 – Fehér, csillogó kesztyűben
Jermaine Jackson fehér csillogó keszytűben lépett a közönség elé. A Smile című dalt énekelte, amely eredetileg 1936-ban Charlie Chaplin Modern Idők című filmjében hangzott el először. Ez a zeneszám egyébként Jacko History albumán volt hallható. A kivetítőn mindeközben mutatják Jackson gyerekkori képeit is.
20.39 - Brooke Shields alig tudott megszólalni
John Mayer után Brooke Shields lépett a közönség elé, ahol könnyeivel küszködve csak nehézkesen tudta elmondani, hogy mit is érzett a pop királya iránt. "Barátságunk igazán őszinte volt. Michael egyszer megpróbálta megtanítani a Moonwalk-ot, de sajnos sikertelenül". Mindezek mellett számos emléket idézett fel a színésznő, ami - ahogy ő nevezte - M.J.-ről csak eszébe jutott.
20.35 – John Mayer a színpadon
John Mayer egy gitárral érkezett a színpadra, ahol a Thriller album egyik ismert dalát, a “Human Nature” című számot hallhatták a rajongók. A zenésznek egyébként már korábban is volt egy Jackson feldolgozása a Fall Out Boy-jal. A nagysikerű szám után a család őt is melegszívűen megölelte.
20.27 – Különleges prédikáció
Al Sharpton tiszteletes, a Jackson család jó barátja és a gyászszertartás egyik főszervezője mondott igen temperamentumos búcsúbeszédet, mely egy templomi prédikációhoz volt hasonló. Sharpton hosszú perceken keresztül méltatta Michael Jackson tehetségét. A beszéd végén a Jackson család átölelte a színpadról lejövő tiszteletest.
20.19 – Stevie Wonder a színpadon
Never Dreamed You’d Leave In The Summer című számát énekelte el a soul legenda. Azután Kobe Bryant és Magic Johnson kosárlabdázók mondtak búcsúbeszédet. Majd Jennifer Hudson énekelte el a „Will You Be There”-t, amely Jacko egyik legismertebb zeneszáma és a Szabadítsátok ki Willyt egyik betétdala is volt. A szám közepén felcsendült Michael Jackson hangja is.
20.05 – „You Are Not Alone”
Egymást érik a fellépők a gyászszertartáson. A Staples Centerben rendezett megemlékezésen a közönség exkluzív videókat és archív felvételeket láthat a pop királyáról. A “You Are Not Alone” című szám alatt megható pillanatképeket válogattak össze a szervezők. Ezután lépett színpadra Stevie Wonder, akit hatalmas ovációval fogadott a közönség.
19.52 – Carey és Latifah a színpadon
Miután a kórus elénkelte a himnuszt, bevitték Michael Jackson aranyozott koporsóját a Los Angeles-i Staples Centerbe. Az első fellépő Mariah Carey és Trey Lorenz volt, akik a Jackson 5 egy klasszikus zeneszámát, az “ I’ll Be There”-t adták elő. Majd Queen Latifah lépett a színpadra és azt mondta: “Egész életemben szerettem őt”.
19.43 – „Korán, túl korán”
A rajongók mély csendben hallgatták végig a kórust a gyászszertartás kezdetekor. Egy templomi himnusszal, a „Soon and Very Soon” című énekkel indult a megemlékezés. Mindezek előtt Smokey Robinson felolvasta olyan hírességek üzeneteit, akik nem tudtak elmenni a Staples Centerbe. Ily módon nyilvánította ki részvétét Diana Ross valamint Nelson Mandela is.
19.18 – Megkezdődött a gyászszertartás
Már elindult a temetőből a koprsót szállító autókonvoj. A rajongók a Staples Centernél várják a popkirály holttestét. Olyan sztárok búcsúztatják Michael Jacksont, mint Lionel Richie, Stevie Wonder, John Mayer és Mariah Carey. A sztárallűröktől nem mentes Mariah állítólag fehér dekorációt és feltűnő bútorokat kért elkülönített szobájába. A Jackson család nem kért pénzt a tévétársaságoktól a közvetítésért.
18.52 – Aranyozott koporsó és vörös virágos takaró
Fekete halottaskocsiba tették a két hete elhunyt Michael Jackson aranyozott koporsóját kedden Los Angelesben, hogy a családi gyászszertartás után átvigyék a Staples Centerbe. A stadionban tartják az énekes nyilvános búcsúztatását. A jelentések szerint vörös virágokból készült takaró borította a sztár koporsóját. Forest Lane-ben a családtagok és a közeli barátok vettek búcsút Michael Jacksontól. A szertartásra elsőként az énekes három gyereke érkezett meg.
A jelentések szerint több mint egy tucat autóval mentek a családtagok a helyszínre. A konvojt rendőrök kísérték. A szertartás után a Staples Centerbe viszik át Jackson holttestét, ahol helyi idő szerint délelőtt 10-kor (magyar idő szerint este hét órakor) kezdődik az énekes búcsúztatása.
17.49 – Megérkezett a Jackson család a szertartásra
Kedden, helyi idő szerint nem sokkal reggel negyed kilenc (magyar idő szerint este negyed hat) előtt megérkeztek Forest Lanbe Michael Jackson családtagjai, hogy részt vegyenek a nem egész két hete elhunyt popsztár gyásszertartásán. A jelentések szerint több mint egy tucat autón érkeztek a családtagok a helyszínre. A konvojt rendőrök kísérték. A szertartás után a Staples Centerbe viszik át Jacko holttestét, ahol helyi idő szerint délelőtt 10-kor (magyar idő szerint este hét) kezdődik az énekes búcsúztatása.
17.24 – A holttestét átviszik a temetőből a stadionba
Los Angeles-i rendőrség azt közölte, hogy Michael Jackson holttestét átviszik a Forest Lane temetőből a Staples stadionba. A két hete elhunyt sztártól először családja vesz búcsút Forest Lane-ben, helyi idő szerint reggel 8-kor (magyar idő szerint délután 5-kor). Ezután autókonvojjal, rendőri biztosítással viszik át a stadionba az énekes koporsóját, ahol helyi idő szerint délelőtt 10-kor (magyar idő szerint este 7-kor) kezdődik a megemlékezés.
A TMZ.com weboldal úgy tudja: ha biztonsági okokból mégsem tudják autóval átvinni Jacko földi maradványait a Staples-be, akkor helikopterrel viszik a koporsót oda.
Továbbra sem tudni, hogy megemlékezés után hova viszik, vagy hogy hol temetik el Michael Jacksont.
15.48 – Rendkívüli lesz a búcsúztatás
A Jackson család szóvivője azt mondta, hogy Jacko búcsúztatása „rendkívüli” lesz. Ken Sunshine hozzátette, hogy a megemlékezésen meglepetés is várja majd a rajongókat. Mint mondta, az esemény „olyan lesz, amelyet az emberek életük végéig megjegyeznek”. A szóvivő elmondta, hogy Queen Latifah énekes-színésznő is föllép, hogy lerója tiszteletét Michael Jackson előtt.
A Jackson család a szóvivőn keresztül köszönte meg a rajongóknak az odaadásukat és támogatásukat. Egyúttal kiemelte, hogy mindenki tartsa szem előtt: „olyan családról van szó, amelyik elvesztette gyermekét, illetve testvérét.”
15.00 - Lezárták a stadionok környékét
Michael Jacksontól helyi idő szerint reggel 8-kor (magyar idő szerint délután 5) vesz végső búcsút családja a Forest Lawn temetőben.
Los Angelesben a Staples Centerben tartják a megemlékezést. Ide 11 ezer rajongó juthat be. A szomszédos Nokia Theatre-be további 6500 embert várnak, akik kivetítőkön követhetik a búcsúztatást. A látogatók ingyenjegyeket kaptak. 1,6 millióan jelentkeztek a belépőkért. Közülük sorsolással választották ki a 17.500 szerencsést. A rendőrség arra hívta föl a rajongók figyelmét, hogy a stadionok környékét hermetikusan lezárják, oda csak belépővel rendelkezőket engednek be. A megemlékezés biztosítására külön 1400 rendőrt vezényeltek a helyszínre. A megemlékezés szervezői azt kérik a jegy nélkül maradt rajongóktól, hogy otthonról, a televíziós közvetítés segítségével kövessék az eseményeket.
Forrás: AFP/Független Hírügynökség
Beyoncé térdre borult Jacko előtt
Jacko emléke előtt tisztelgett Madonna
A popkirály utolsó tánclépései