Hivatalosan is Janukovics az első
A jelenlegi kormányfő második helyen jutott be

Az ukrajnai politikai szakértők és a választópolgárok most leginkább azt találgatják, hogy kire adják majd voksaikat azok a választók, akik a 13,05 százalékkal harmadik helyen végzett, bankárból lett politikus Szerhij Tihipkóra, illetve a 6,96 százalékot kapott volt házelnökre, Arszenyij Jacenyukra adták le voksukat.
Bár jelenleg mindketten arra buzdítják híveiket, hogy a második fordulóban az elnökjelöltek ellen szavazzanak, ha Tihipko végül mégis elfogadná a Julija Timosenko által felkínált kormányfői tisztséget, a mérleg a fináléban az ukrán „Vas Lady” oldalára is átbillenhet. A kulisszák mögül kiszivárgott hírek szerint azonban ugyanezt az ajánlatot a rivális is megtette, és ismeretes, hogy a bankár-politikus az előző elnökválasztás során Janukovics kampányfőnöke volt.
A Bwin internetes fogadóiroda mindenesetre Viktor Janukovicsot hozza ki befutónak, azzal hogy 1,33 oddsot ad a győzelmére, míg Julija Timosenko győzelmének oddsa 3,05. Ennek megfelelően a bukmékerek 86 százalékosnak ítélik meg az oroszbarát politikus nyerési esélyét, míg a jelenlegi kormányfő szerintük csupán 14 százalékon áll.
Forrás: Független Hírügynökség




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































