Falvakat temetett be a fölcsuszamlás

A Vöröskeresztnek a hadsereg is segít a mentésben

RTL Hírek
2010-03-02 17:42:00
Körülbelül 350 ember eltűnt, és 55-en meghaltak három ugandai faluban, amelyeket földcsuszamlások temettek el - közölte kedden az ugandai Vöröskereszt vezetője. Az Uganda keleti részén történt tragédiát a több napja tartó eső okozta.

A Vöröskereszt mentőalakulatai 55 holttestet emeltek ki a sárlavinával borított falvakból - mondta Michael Nataka, az ugandai Vöröskereszt vezetője az AFP francia hírügynökségnek. Nagyjából 350 ember tűnt el három faluban az ország keleti, Kenyával határos részén, amelyeket teljesen elöntöttek a sárlavinák és földcsuszamlások. A területre kivezényelték a hadsereg egységeit is, hogy a mentésben segítsenek - közölte Nataka.

Közben a katasztrófavédelemért felelős ugandai miniszter a BBC-nek már száz halottról beszélt. A miniszter azt mondta, hogy ő 58 halottat számolt össze, de helyi tisztségviselők szerint legalább 106 ember halt meg. A kormány száz koporsót ajánlott fel.

A BBC információ szerint hatvan gyerek is az eltűntek között van, akik egy földcsuszamlástól megsemmisült egészségügyi központban kerestek menedéket.

Forrás: BBC / AFP / Független Hírügynökség


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11
Vastag Csaba szokatlan szülinapi kívánsága
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)