Túszdráma a tévészékházban
A gyerekeket kimenekítették

A televízió ugyanakkor úgy tudja, hogy legalább egy robbanás történt az épületben, amikor a rendőrök tüzet nyitottak a túszejtőre, akinek állapotáról egyelőre nincsenek információk. Az MSNBC azt közölte, hogy a rendőrség szerint ráadásul további pokolgépek is lehetnek az épületben, amelynek megkezdték az átvizsgálását.
A fegyveres férfi helyi idő szerint délután egy óra körül hatolt be a Discovery Channel székházába, és több lövést leadott az épület halljában. Az első beszámolók szerint ezután egy embert túszul ejtett, ám a rendőrség később úgy nyilatkozott, hogy egynél több, de "kevés számú" embert tart fogva.
A Silver Springben fekvő épület környékéről evakuálták az ott tartózkodókat, a házat pedig kommandósok vették körül. A fegyveressel, akinek ismeretlen tartalmú tartály volt a hátára erősítve, a rendőrség szakértői tárgyalásokat folytattak.
Sajtóbeszámolók szerint a fegyveres James Jay Lee volt, aki számos alkalommal tiltakozott már különböző formában a tévécsatorna ellen. Ezt az információt azonban egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.
Forrás: AFP/MSNBC/CNN/Független Hírügynökség
(A kép illusztráció!)




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.































