Bebetonozta feleségét

A férj egy részeg veszekedést követően végzett az asszonnyal

RTL Hírek
2010-09-07 15:36:00
Felesége meggyilkolásával gyanúsítanak egy Franciaországban élő, dúsgazdag brit férfit, aki a hatóságok szerint elégette az asszony holttestét, majd a maradványok egy részét betonba öntötte - közölte kedden a francia média. A francia rendőrség közlése szerint elszenesedett emberi maradványokat találtak a házaspár bérelt birtokán, ahol egy palota áll.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen információk alapján fedezték fel a maradványokat, amelyek a rendőrség szerint a 49 éves, szintén brit Joanne Hall holttestéből származnak. A gyanú szerint az 55 éves Robert Hall egy részeg veszekedés végén végzett a feleségével, majd elégette a nő testét. Az sem derült ki még, hogy ha ez megtörtént, akkor miért találhatták meg az elszenesedett emberi maradványokat.

A férfit Nagy-Britanniában vették őrizetbe, és hétfőn már megjelent a bíróság előtt, amely elrendelte a letartóztatását. A háromgyerekes Hall-házaspár nagyjából tíz éve költözött át Franciaországba, ahol kibérelték a gazdagoknak fenntartott birtokot a Rennes közelében lévő Fougeres-ban. A 15 hálószobás Chateau de Fretay-t a tulajdonosok azzal hirdetik, hogy kilenc golfpálya, hatalmas parkoló, több tó és egy gokart-pálya tartozik a birtokhoz. A palota és a birtok bérlése több mint ötezer font egy hétre a főszezonban.

Catherine Denis, a rennes-i ügyészség munkatársa azt mondta a francia médiának, hogy Robert Hall valamiféle mauzóleumról beszélt, amit a feleségével kötött megegyezés alapján emeltetett. A brit külügyminisztérium szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy „bűncselekmény történt Franciaországban, és két brit állampolgár érintett az ügyben, amelyben a két ország diplomáciai vonalon is tartja a kapcsolatot”.

Forrás: FR M6/ Független Hírügynökség

A kép illusztráció!


hirdetés
-24,7 fokot is mértek
2012-02-08
Nem szeret ünnepelni Király L. Norbi
2012-02-08
Oszter Alexandra mindenkinek megmutatja
2012-02-08
Segítség nézőinktől
2012-02-08
Nehezebb lesz elcsípni a gyorshajtókat?
2012-02-08
9 perc alatt fogták el a bankrablót
2012-02-08
Mitől járnak jobban a kiskeresetűek?
2012-02-08
2300 embert küld el a Nokia
2012-02-08
Véletlenül lőtte le magát a fiú
2012-02-08
Meghódították az internetet a Hummerek
2012-02-08

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)