Hiába reménykedik Lennon gyilkosa

Hatodszor kérelmezte feltételes szabadlábra helyezését

RTL Hírek
2010-09-08 08:52:00
Ismét elutasította New York állam börtönbizottsága John Lennon gyilkosának feltételes szabadon bocsátási kérelmét, kedden. Mark David Chapman hatodszor kérelmezte, hogy engedjék el azóta, hogy 1981-ben életfogytiglani börtönre ítélték, mert lelőtte a Beatles egykori gitárosát.

Az 55 éves Chapman, akit a New York állambeli Atticában tartanak fogva, 2000-ben, 2002-ben, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban, vagyis kétévente kérte feltételes szabadlábra helyezését, és a törvény szerint 2010-ben volt jogosult hasonló kérelmet beadni. Legközelebb, tehát hetedszer, 2012 augusztusában adhat be kérelmet.

John Lennont a New York-i Dakota-ház előtt lőtte le Chapman 1980. december 8-án. A 40 éves zenész a feleségével, Yoko Onóval együtt utolsó lemezének stúdiófelvételéről érkezett késő éjjel az épülethez, amelyben a lakása volt. Amikor kocsijából kilépett, elé állt egy ismeretlen bőrkabátos férfi, ezzel a kérdéssel: Lennon úr? - majd választ sem várva pisztolyt kapott elő kabátja zsebéből, és hétszer tüzelt.

Lennon nekivágódott az épület előtt álló portásfülkének. Az ajtónálló portás megdöbbenésében csak ezt tudta mondani: "Tudja maga egyáltalán, hogy mit csinál? - Éppen lelőttem John Lennont" - hangzott a válasz.

Chapmant életfogytiglani börtönre ítélték 1981-ben azzal a kikötéssel, hogy legkorábban 20 évvel később helyezhető feltételesen szabadlábra. Yoko Ono többször is hangsúlyozta, hogy ellenzi a szabadon bocsátását, mert szerinte Chapman veszélyt jelentene rá és a fiára.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)