Swayze újra forgat

RTL Bulvár
2008-06-09 19:07:00
A halálos kórral küzdő színész úgy döntött, fittyet hány betegségére.

Március elején érkezett a sokkoló hír: a Dirty Dancing sztárjánál rákot diagnosztizáltak. Az 57 esztendős színész betegsége ellenére nem hagyott fel a dohányzással, ugyanakkor hangoztatta: meg akar és meg is fog gyógyulni.

A kemoterápiás kezelések hatására Patrick Swayze külseje kezdett megváltozni: ijesztően lefogyott, a karjain már csak a csont türemkedett ki. Ezek után meglepő, hogy a tvweek.com értesülései szerint a színész újra a kamerák elé áll.

Swayze állítólag a The Beast (Szörny) című sorozatban fog szerepelni, ahol egy FBI-ügynököt játszik majd. A film készítését a sztár betegsége miatt napolták el, de most úgy tűnik, elkezdődhet végre a forgatás. - Nagyon boldogok vagyunk, hogy Partickot újra a fedélzeten köszönthetjük – nyilatkozta Bob DiBitetto, a sorozatot forgalmazó cég menedzsere.

A Hollywood Reporter című lap beszámolója szerint Swayze 13, egyórás epizódot forgat majd az A&E kábeltelevíziós társaság sorozatában. A cég reményei szerint a színész megfelelő egészségi állapotban lesz a forgatás alatt, és tudják tartani a munka ütemtervét. Swayze ugyanakkor - köszönhetően a kemoterápiás kezeléseknek és a kísérleti gyógyszereknek - szemmel láthatóan elég jól van ahhoz, hogy dolgozni tudjon - közölte a televíziós társaság.

A sztár egyébként állítása szerint nem törődik az egészségi állapotával. - Sokáig kerestem egy sokrétegű, kiszámíthatatlan, ugyanakkor szórakoztató karaktert, és ebben a projektben megtaláltam - nyilatkozta korábban Swayze. A forgatás várhatóan augusztusban kezdődik és négy hónapig tart.


Forrás: www.bild.de/Független Hírügynökség


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)