Michael Jackson őszintén? II. rész

RTL Hírek.hu - Varjasi Viktor
2009-07-04 10:08:00
Cikksorozatunk első részében kiderült, hogy a Michael Jackson körüli legkínosabb kérdéseket már maga a sztár is megválaszolta, hiszen számtalan interjú készült vele életében.



A legjobban egy 2003-as angol dokumentumfilmben nyílt meg az énekes. Akkor elmondta: valóban aludt egy ágyban gyerekekkel, de sohasem létesített velük szexuális kapcsolatot. Egyesek szerint ez az interjú indította el őt a lejtőn. Később a CBS hírcsatornájának, 60 minutes című műsorában megerősítette állítását: nem tartja bűnnek, ha gyerekekkel osztja meg az ágyát, hiszen pusztán szeretetből teszi ezt. Ekkor viszont már többször ügyvédje szólalt meg helyette.

Egy biztos: Michael Jackson rajongott a gyermekekért, ezért nem meglepő, hogy végül családot alapított. Három gyermeke született két nőtől, a legfrissebb hírek szerint egyiküknek sem ő a vérszerinti apja. Második cikkünkben megnézzük, hogy az apaságával kapcsolatos kínos kérdésekre mit felelt Michael Jackson, és megkapjuk tőle életének végső válaszát is.

Ki gyermekeinek anyja?

Michael Jacksonnak három gyermeke született, az első kettőt, Prince Michaelt és Paris-t, második felesége, Debbie Rowe hordta ki. Volt ápolónője neki ajándékozta a két babát – legalább is a sztár ezt állította.

„Tudta, hogy nagyon vágyom egy gyermekre. Amikor Paris megszületett és én rögtön haza akartam vinni a kórházból, csak annyit mondott: vigyed” – állította Jackson. Prince Michaelről pedig azt gondolta: dús haja miatt nagyon hasonlít bátyjára és nagyapjára.

Harmadik gyermekének születését rengeteg titok lengi körül: sokáig az a verzió tartotta magát, hogy Prince Michael II-t – vagy, ahogy apja becézte „Pokrócot” - béranya hozta a világra, és Jackson hímivarsejtjeinek illetve a nő petesejtjeinek keresztezésével lombikban fogant. A popsztár 2002-ben azt mondta, az anyával viszonya van, de nem fedheti fel a kilétét, mert megállapodtak ebben.

Nem sokkal később viszont már azt állította, hogy a nő egy fekete béranya (a kis Prince Michael ennek ellenére feltűnően világos bőrű), akivel nem is ismerték egymást. A kiválasztásnál arra figyelt, hogy egészséges és intelligens legyen, illetve jó legyen a látása.

Miért lógatta ki Prince Michael II.-t berlini hoteljének ablakán?

Jackson óriási botrányt kavart 2002-es berlini útján azzal, hogy újszülött gyermekét megmutatta a szállodája előtt tomboló több száz rajongónak, ehhez pedig kilógatta őt a szobája ablakán. Másnapra az egész világot bejárták a sokkoló képek az esetről. Michael a következőképpen kommentálta a kockázatos megmozdulást:

„Csak nem képzelik, hogy meg akarom ölni a gyerekemet? Nagyon szorosan és biztosan tartottam őt, nem hagytam volna leesni. A rajongók azért jöttek ide, hogy lássák a babát, hát megmutattam nekik” – fogalmazott Jackson.

Az énekest láthatóan nagyon felzaklatták a történtek. Az eset másnapján görcsösen szorította magához gyermekét, hogy mindenki lássa, mennyire vigyáz rá.

Milyen temetést akart Jackson?

Michael 2002-ben büszkén mutatta meg azt a színarany egyiptomi szarkofágot, amelyet Tutankhamon fáraó koporsójáról másoltak, és amely akkor az ő tulajdonában volt. Megkérdezték tőle, hogy hasonló koporsóban akarja-e, hogy eltemessék.

„Nem akarom, hogy eltemessenek” – válaszolta: „Mégpedig azért, mert örökké akarok élni!”


VIDEÓ - Itt hallgathatod meg Jacko eddig ismeretlen dalát.

VIDEÓ - Itt nézheted meg, hogyan égett le Jackson haja

FOTÓK - Képek a balesetről

VIDEÓ - A furcsa felvétel a szellemről itt látható.

VIDEÓ - A rajongók megemlékezésről készült összefoglalót itt nézheted meg.

VIDEÓ - Michael Jackson viaszszobra

VIDEÓ - Jackson lánya: Apa, nagyon szeretlek!-VIDEÓ!

VIDEÓ - Shaheen produkcióját itt nézheted meg.

VIDEÓ - Beyoncé térdre borult Jacko előtt

VIDEÓ Jacko és Britney duettje


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11
Elbúcsúztak Fábián Tamástól
2012-02-11
Szmogriadó: szigorúan büntetnek
2012-02-11
Jégtörő a levegőben
2012-02-11
Matekoztunk a benzinárakkal
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)