Jázmin búcsúzott a Szombat esti láztól

A tegnap este a hármas szám bűvöletében telt. A Szombat esti láz harmadik szériájában, harmadszor köszöntötte a nézőket Ördög Nóra és Bereczki Zoltán. A képernyők előtt ülők három különböző tánccal ismerkedhettek meg versenyző párosaink előadásában: a cha-cha-chával, a tangóval és a bécsi keringővel.
Az este sztárénekesei ezúttal Détár Enikő, és a Roy és Ádám együttesből ismert Kohánszky Roy voltak. A műsor alatt a háttérből segítették a versenyző párosok munkáját, ám előtte egy fantasztikus duettet mutattak be.
Az előző héten a versenyző párosok egyik fele egy standard táncot, a jive-ot mutatta be, míg a többiek az elegáns angol keringővel léptek színpadra. A harmadik adásban a fülledt tangó, és a játékos cha-cha-cha került sorra.
Elsőként Stohl András és Südi Iringó bizonyíthatott. András és Iringó sok dologban hasonlítanak egymásra, mindketten elszántak, maximalisták, ez pedig a produkciójukon is meglátszott.
Medveczky Ilona gyönyörűnek nevezte tangójukat. Izzott a levegő András és Iringó között. Böhm György pedig kifejtette, nem érti András miért a Nemzetiben, miért nem az Operett Színházban játszik. Pálinkó Lujza természetesen most is talált hibát, szerinte túl feszes a színész arckifejezése, és mozdulatai. Összeségében azért elmondhatjuk, a zsűri alig talált fogást a népszerű pároson.
A zsűri 35 ponttal jutalmazta a produkciójukat.
Csányi Sándort leigázta Práger Kitty, ő legalábbis így érzi, és úgy tűnik egyáltalán nincs ellenére a dolog. A színész ezért mindent úgy csinál, ahogy tánctanára megköveteli tőle. Azonban idáig hosszú és rögös út vezetett, De Kitty kedvességével és határozottságával célt ért: Sanyi Al Pacino-t megszégyenítően tangózott és férfias határozottsággal vezette partnerét a parketten.
Medveczky Ilona szerint eddig a tangó volt a leghitelesebb előadásuk. Csányi valóban nagyon igyekezett, odafigyelt minden mozdulatára, márcsak azért is, mert ez volt eddig a kedvenc koreográfiája. Hétről hétre egyre szebb produkciókat mutatnak be. Lujzánál is jópontot szereztek, mivel Al Pacino a kedvenc színésze.
Produkciójuk tehát összeden 28 pontot ért.
Múlt szombaton Udvaros Dorottya egyik szeme sírt, a másik nevetett. Angyal Andrással a zsűri pontozása alapján az első helyre kerültek. De a nézői szavazatokkal összesítve visszacsúsztak az ötödik helyre. Most azonban egy fantasztikus cha-cha-chát láthattunk tőlük, ami nem nélkülözte sem a humort, sem az erotikát.
Böhm György múlt héten elszomorodott, félt hogy bohóc nélkül maradnak, de Udvaros Dorottya dívából átvedlett fruskává, és ez megelégedéssel töltötte el a zsűritagot. Zsámboki Marcell pedig kiemelte, a 20 éves lányok nyugodtan mintát vehetnek a színésznőről, mind küllemben, mind mozgáskultúrában és esztétikumban.
Dorottya és András a zsűritől 30 pontot kapott.
Katus Attila és Molnár Andrea a Szombat esti láznak köszönhetően gazdagabbak lettek egy barátsággal. Tanár és tanítványa sok időt töltenek együtt. Attila szerint a közös munkát ez teszi igazán eredményessé.
Böhm György bizonyára szívesen látná a párost saját showműsoraiban is, hiszen nagyon látványos előadást láthattunk. Táncuk annyira jól sikerült, hogy még Lujza sem talált benne kivetnivalót. Attila és Andrea hiába csak barátok, a parketten hitelesen mutatták be a fülledt erotikát is.
Úgy tűnik, a barátság tényleg mindenre képes. Attila és Andrea 32 pontot kaptak a lenyűgözött zsűritől.




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.




































