Stohl a nők véleményére ad

RTL Bulvár
2008-11-18 08:21:00
A határozott férfi csak látszat, valójában ő is tudja, mindig a nők irányítanak.

Az RTL Klub műsorvezetője és táncpartnere, Südi Iringó verhetetlennek bizonyul a parketten. A harmadik adást leszámítva mindig elsőként jutottak tovább, ezzel nagyon magasra téve a lécet.

– A tangóval a zsűrit megnyertük, a közönségnek viszont jobban tetszett Dorottyáék tánca. Nagy öröm az élen végezni, de nem keseredtünk el a második hely miatt. Mindenféleképpen inspirál ez a helyzet, és legközelebb még jobb teljesítményt nyújtunk. Ez a négy pár már nagyon erős, így nagyjából kiegyenlítődtek az esélyek.

András megcsillogtatta előttünk latin és standard tánctudását is, mindkét műfajban jól megállta a helyét. Elmondása szerint eddig azt hitte, hogy a latin táncok állnak hozzá közelebb, de a tangó után már nem volt benne olyan biztos.

– A hátam nagyon merev, emiatt a standard táncok előnyösebbek számomra. A kedvenceim a tangó és a quickstep. A tangó nagyon pasis tánc, míg a quickstep vicces. Amit talán a legkevésbé szerettem, az a jive volt, de csak azért, mert még a lelkemet is majdnem kiköptem közben.

A színész szerint a színházhoz nem is hasonlítható az új táncos szerep. Elárulta, mindössze három éve, a Csárdáskirálynőben kellett egy jelenetben táncra perdülnie, de annak köze sem volt ezekhez a műfajokhoz. Azelőtt pedig a szalagavatóján lépett színpadra, akkor cigánytáncot adott elő. Egyébként bulikban imád csörögni.

Az András–Iringó páros titka talán az egymással való kommunikációban és a habitusukban rejlik. Mindketten nagyon komolyak és elhivatottak, ha munkáról van szó.

– Amikor gyakorolunk, én Iringónak mindig elmondom, hogy a parketten táncos akarok lenni. Egész életemben színészkedem, de arra ott van a színpad, most azonban nincs helye színjátéknak, nem akarom megúszni a lépéseket.

András hétről hétre tökéletesebb, amit bizony négy nőnek köszönhet. Először Iringótól kap visszajelzést, aki a produkciók előtt mindig dicséri. Aztán a nagylánya, Luca – aki szintén táncol és mindig a nézőtéren ül – látja el jó tanácsaival.

– Az első telefon Ancsikának megy a fellépés után, akivel óriási szerencsém van. Ő is táncos, és tudja, hogy próba és időbefektetés nélkül ezt nem lehet csinálni, ezért nagyon megértő. Akárcsak a kislányom, Franciska, aki nagyon édes. Igazi jó baba: csak eszik és alszik. Másodszorra pedig mindig édesanyámat hívom fel, aki persze elfogult velem.

A sármos színész bevallotta, nem lenne igaz, ha azt mondaná, nem számít neki a győzelem.

– Egyszerűen végig szeretném táncolni. Nem is tudok jobbat elképzelni, mint hogy bekerülünk a döntőbe. A tánc alázatot, fegyelmet, pontosságot tanított, és az egész egy hatalmas élmény számomra, szeretném élvezni, amíg lehet.


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Vastag Csaba szokatlan szülinapi kívánsága
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)