Zita és Kristóf az életmentő menetben

A mellrák a nők leggyakoribb megbetegedése, időbeni felismerése életet menthet. A Gyaloglás az Életért elnevezésű kampányt nem első alkalommal rendezik meg. A rendezvény célja, hogy az összefogásról szóljon: az adománygyűjtésről és a megelőzés fontosságának hangsúlyozásáról. A gyalogláson minden alkalommal több ezren vesznek részt, akárcsak a tavalyi megmozduláson, ahol civilek és sztárok egyaránt megmozdultak azért, hogy az egészségért kampányoljanak.
Tavaly Keleti Andrea, Zséda és még sokan mások, idén Debreczeni Zita, Katus Attila és Katus Tamás, Dukai Regina, Steiner Kristóf is kampányol.
- Sajnos, családon belül tapasztaltam a betegséget, öt évvel ezelőtt édesanyámnál diagnosztizáltak mellrákot, szerencsére jóindulatú volt a daganat. Édesapámnál pedig két éve tüdőrákot fedeztek fel - mondta Zita a Reggeliben.
Kristóf igencsak meglepődött, amikor felkérték, ugyanis eddig csak hölgyek vettek részt a gyaloglásban.
- Utánanéztem, és bár nagyon ritka, de a mellrák férfiaknál is elő szokott fordulni. És ami a legszörnyűbb, hogy bár a szervezők nem az alapján hívtak meg minket a gyaloglásra, hogy kinek a családjában fordult elő ilyen tragédia, de ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy szinte mindannyiunkéban.
A Reggeli riportja itt látható!
A Reggeli összes videója itt.
fotókredit: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence




Vera rontotta el a barátságot Attilával
Kíváncsiak voltunk, a nézők szerint ki az oka annak, hogy Attila és Vera ismét marják egymást?
Legyen ön is a szerkesztőnk!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.

































