Jáksót le akarták beszélni a Heti hetesről

RTL Bulvár
2009-09-09 13:04:00
A rádiósnak megremegett a kezében a villa, amikor felkérték műsorvezetőnek kilenc éve.


Jáksó Lászlónak nagyon jó a memóriája. Pontosan emlékszik arra a napra, amikor felkérték, hogy üljön be a Heti hetes műsorvezetői székébe Csiszár Jenő után. És arra is, hogy a műsort az újságírók már fél év után temették. A gyászhír lebegtetése pedig újra és újra megtörtént, amikor Havas Henrik és Verebes István kiszállt. A Heti hetes mégis tíz éve folyamatosan képernyőn van milliós nézőszámmal.

– Amikor Ónodi György (a Heti hetes főszerkesztője) felhívott, hogy szeretne velem beszélni, azt hittem, vendégnek akarnak hívni a műsorba. Éppen nyaraltam a Balatonon és nem volt kedvem visszaautózni Budapestre, ezért megkértem, hogy jöjjön ő Siófokra. Ott ültem vele szemben egy fürdőnadrágban, szakállasan és hosszú hajjal, majd amikor megemlítette, hogy úgy tűnik, Csiszár Jenő távozik a Heti hetesből, megremegett a kezemben a villa – mondta Jáksó László az RTL Bulvárnak, majd hozzátette, sejtette, hogy nem új takarítóra lesz szükség Jenő távozása után.

Jáksó ekkor még senkit nem ismert személyesen a műsor oszlopos tagjai közül – Bajor Imre, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik, Verebes István, Farkasházy Tivadar –, és az ismerkedő vacsorán is csendben üldögélt az összeszokott társaságban. Ezzel alaposan meg is ijesztette a főszerkesztőt.

– Ha nem forog a kamera, én nem vagyok extrovertált típus. Minek beszéljek, ha éppen nincs miről és nem muszáj? Gyuri meg is kérdezte, hogy ezt fogom csinálni majd a műsorban is?

Bár a rádiós azonnal igent mondott a felkérésre, megkérdezte néhány barátját, hogy mi a véleményük az új feladatról. Ötből három azt válaszolta neki, hogy ne vállalja el, mert Csiszár túl erős egyéniség ahhoz, hogy utána Laci megállja a helyét műsorvezetőként.


– A lehetőségeket mindig ki kell használni. Két életbölcsességem van, az egyik, hogy ne betegítsd meg se magad, se másokat és hogy ne verjél át senkit. Ha ezeket nem szegem meg, miért ne mondjak igent? Ha egyszer idős koromban ücsörgök a tolószékben, csak az emlékeim maradnak, semmi más.

A hírek megvitatásán alapuló műsor ebben az évben is talált egy olyan szereplőt, aki rendszeres visszatérő lett: Hajdu Steve-et. De Jáksó László szerint nem ő az egyetlen kellemes meglepetése a műsor történetének.

– Nem lehetett előre tudni soha, hogy melyik vendégünk épül be a csapatba. Idén Hajdu Steve vált „családtaggá”, de Hajós András is egy nagy felfedezés. Ebből is látszik, hogy a Heti hetes képes megújulni – mondta Jáksó László az RTL Bulvárnak.

A töretlen sikerrel futó műsor előző vasárnap kezdte meg tizenegyedik évadját. Az első adásban számos archív felvétel került újra képernyőre, többek között Ciccolina és Fábry Sándor vendégszereplése. A nyári szünetnek vége, most már minden hetet a Heti hetessel zárhatunk vasárnap esténként 22 óra körül az RTL Klubon.

Még több Heti hetes itt!


hirdetés
BALHÉ: Utcai harcba torkollt a tüntetés
2012-02-11
Előzetes: Ámokfutó Csepelen
2012-02-11
Vastag Csaba szokatlan szülinapi kívánsága
2012-02-11
MEGLEPETÉS: Dallal lepték meg Vastag Csabát
2012-02-11
15 percig bírta a „nemzet rozmárja”
2012-02-11
Megmérkőztek a jeges-flúgos futamon
2012-02-11
Őrjöngött, majd meghalt a skizofrén
2012-02-11
Teljesítettük Tibi bácsi kívánságát
2012-02-11
Halálos villamosszerencsétlenség
2012-02-11
El akarta lopni a gázcsövet
2012-02-11

FELTÖLTÉS

Legyen ön is a szerkesztőnk!

Ha híreinkkel kapcsolatos felvételei vannak, vagy szeretné velünk megosztani saját fotóit, videóit, töltse fel azokat!
A legjobb felvételek bekerülnek a híradóba és felkerülnek honlapunkra.
A feltöltéshez kattintson ide. (Max 100 MB)